CCBot/2.0
2013. 06. 19. Ma Gyárfás névnapja van. Pontos idő: 19:05
A kezdetektől

Az I. ERDŐK HETE 1997-ben a „Tegyünk együtt többet erdeinkért!” felhívással fordult az erdőben dolgozó erdészekhez és az erdőt kedvelő támogatókhoz. A téves felfogás megváltoztatásért indított akció célja volt, hogy nem az erdésztől kell félteni az erdőt, az erdész az erdő gondozója.

1998-ban, a II. ERDŐK HETE az „Erdészet és társadalom” témakörben került megszervezésre.

A III. ERDŐK HETE létjogosultságát és az erdészek közönségkapcsolati törekvéseit ismerte el a Magyar Tudományos Akadémia azzal, hogy 1999. szeptember 27.-én budapesti székházában tarthattuk az országos megnyitó rendezvényt, „Az erdő és az ember” címmel.Kukk

A MILLENNIUMI IV. ERDŐK HETE 2000.-ben került megszervezésre, mely sajtótájékoztatóját a Mezőgazdasági Múzeum Erdészeti Kiállítási helységében a Vajdahunyad Várban tartottuk 2000. október 24.-én.

2001-ben Budapesten az Erdészeti Információs Központban ismertettük az V. ERDŐK HETE rendezvénysorozat programját, melynek az „Erdei szemetelés felszámolása” állt a középpontjában.

Felsőtárkányban 2002. október 3-4.-én került megrendezésre a VI. ERDŐK HETE megnyitójaként az „Erdészeti Erdei Iskolák az erdőgazdálkodás – természetvédelem - társadalom szolgálatában” c. konferencia, melyet az EGERERDŐ Rt. és az Országos Erdészeti Egyesület szervezett, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával. A konferencia célja, hogy az erdészet és a természetvédelem között erősítsük az együttműködést és az erdészeti erdei iskolák szerepvállalásával, a pedagógusok segítségével közvetítsük a közös célokat a társadalom felé.

A VII. ERDŐK HETE 2003. október 3.-án, a Parlament Felsőházi Üléstermében került megnyitásra, „Erdészeti nyílt nap” keretében, melyet a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága és Erdészeti Albizottsága, az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen szervezett. Ez alkalomból a Parlamentben került átadásra a Kárpát-medencei gyerekek között általunk meghirdetett művészeti verseny győzteseinek díjai, ahol több mint kétszáz szülő, pedagógus, gyerek vett részt, a háromszáz erdész jelenlétében.

A VIII. ERDŐK HETE 2004. szeptember 16.-án Pilis településen, az ERDŐSZÖV Magánerdészeti Rt. telephelyén került megrendezésre, ahol a magánerdők szerepének fontossága volt a kiemelt téma.

A IX. ERDŐK HETE 2005. szeptember 29.-i megnyitó rendezvénye Miskolc mellett, az ÉSZAKERDŐ Zrt. szervezésében valósult meg. A Csanyiki – Csemete Hátizsákos Erdészeti Erdei Iskola került kialakításra egy régi erdészház felújításával a Csanyik völgyben.

A X. ERDŐK HETE országos megnyitójára 2006. szeptember 20-22.-n a Soproni Gyermek és Ifjúsági Táborban, Az Erdők Házában került sor, az I. Európai Erdőpedagógiai Találkozó alkalmával.

Árokmászás

2007.október 1-én az Európai-regionális Biomassza Napok keretében kerül megszervezésre a XI. ERDŐK HETE rendezvénysorozat. A téma továbbra is az erdei szemét felszámolása volt. Két üzenetet is megfogalmaztak a szervezők. „Csak a lábnyomodat hagyd az erdőben és csak az emlékeidet vidd haza.” A másik „Vidd magaddal a szemetedet, energiát takarítasz meg!” A szórólapokon és matricán megjelenített üzeneteket az erdészeti erdei iskolák diákjai és pedagógusai között kerültnek szétosztásra.

A XII. ERDŐK HETE rendezvénysorozat 2008. évi rendezvényei kötődtek az elsőként meghirdetett EURÓPAI ERDŐK HETE országos rendezvénysorozathoz, melyet a kormány részéről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és annak Természeti Erőforrások Főosztálya koordinált és az állami erdőgazdasági társaságok és az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya tagjai által került megszervezésre, fő témája pedig a folyamatos erdőborítás – fenntartható erdőgazdálkodás; a fa a legősibb megújítható nyersanyag. Szakosztályunk kiemelt összejövetelét a Pilisi Parkerdő Zrt. Erdei Művelődés Háza - Természet- és Erdővédelmi Tábor, a Mogyoróhegyi Erdei Iskolája fennállása 20 éves ünnepségén tartotta 2008. október 20-án.

A XIII. Erdők Hete rendezvénysorozatot 2009. 10. 18-23. között rendezte az Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály. A hét üzenete: Az ember és az erdő harmóniája.

A XIV. Erdők Hete megnyitójára az Országház Felsőházi Üléstermében 2010.október 8-án került sor Erdészeti Nyílt Nap keretében „Erdészeti erőforrások a Kárpát-medencében”címmel. 2010. a Biodiverzitás éve volt, így ehhez kapcsolódóan a rendezvénysorozat fő témája: „Az erdők szerepe a biológiai sokféleség védelmében és fenntartásában”.

A XV. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitó eseményére 2011. szeptember 30-án, a Nógrád megyei Katalinpusztán került sor, ahol átadták a nagyközönségnek az Ipoly Erdő Zrt. európai uniós támogatással megvalósított legújabb ökoturisztikai fejlesztéseit. A hét jelmondata: "Az erdő, a fa nemzeti vagyon"volt. A programsorozat mintegy ötven helyszínén több mint tizenötezren vettek részt.



<< vissza

Megjelent az Erdészeti Lapok júniusi lapszáma! | 2013-06-17

Faenergetikai fejlesztésektől a 144. Vándorgyűlés beharangozókig - böngészhető a tartalomajánló!


Császártöltés látta vendégül az Erdészklubot | 2013-06-14

Az OEE Kecskeméti Helyi Csoportjának rendezvénye


Ismét a Baár-Madas Református Gimnázium csapata nyerte az YPEF hazai döntőjét | 2013-06-03

Szoros volt a küzdelem a „Fiatalok az európai erdőkben" nemzetközi tanulmányi verseny országos válogatójában


Levonulóban az árhullám Gemencen | 2013-06-19

A szervezett árvízi védekezésnek köszönhető menekült meg az állatállomány jelentős része


MVH közlemények erdészeti támogatás igénylésekről | 2013-06-18

Erdőszerkezet átalakítás és erdő-környezetvédelmi intézkedések


Együttműködés született európai jelentőségű védett területek kezeléséről | 2013-06-18

Megállapodást írt alá a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság