"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoportjának következő rendezvénye

M E G H Í V Ó
Az Országos Erdészeti Egyesület Győri Erdőgazdasági Helyi Csoportja
2018. március 12-én hétfőn, 10:00 órától tartja következő szakmai rendezvényét,

a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. központjában (Győr, Corvin u. 9.), a 3. emeleti tanácsteremben.


A program során két előadást hallgatunk meg, majd lehetőség lesz mindkét előadóhoz kérdéseket feltenni, illetve közösen megvitatni a hallottakat.

Előadások témája:
10:00-11:00 Dr. Borovics Attila a NAIK / ERTI intézetigazgatója:
„A jövő már elkezdődött” (A klímaváltozás hatásai az erdőgazdálkodásra)


11:00-12:00 Juhász István, a NAIK / ERTI állomásigazgatója:
„Mennyi az annyi? – Sarangolt erdei választékok térfogatának meghatározása, átszámítási tényezők vizsgálata”

A KAEG Zrt. erdészeti és vadászati szakszemélyzet továbbképzéséről szóló szabályzata alapján, a rendezvényen való részvétel az erdőgazdaság alkalmazottai számára 10 pont megszerzésével jár.


Minden tagtársat, kollégát szeretettel várunk. Kérjük, hogy a részvételi szándékot legkésőbb március március 5-ig jelezzétek Iványi Ákos HCs titkárnak az ivanyi.akos@kaeg.hu e-mail címen vagy a 20/464-2337 telefonszámon.

Kóródi Sándor sk.           Iványi Ákos sk.
helyi csoport elnök          helyi csoport titkár

A meghívó itt letölthető.