"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat - DÖNTŐ

Vannak feladatok, amelyekhez nem elég az elszántság. Keménynek, ügyesnek és gyorsnak kell lenni, azaz legjobbnak a legjobbak között! 2015. szeptember 25-én, Budakeszin kiderül, hogy az öt regionális elődöntőt követően idén melyik csapat lesz a nyerő. A STIHL Kft. szervezésében immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen a látogatók szemtanúi lehetnek a hazai fakitermelők izgalmas viadalának! Az erdőgazdálkodásban dolgozó fakitermelők mellett a katasztrófavédelem, és az erdészeti szakiskolák csapatai is indulnak a megmérettetésen. Idén 40 csapat vesz részt a döntőben, ahová az ország minden részéből érkeznek versenyzők.

Meghívó és program