"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

15 milliárd forintnyi közjóléti beruházás a hazai erdőkben

15 milliárd forintnyi közjóléti beruházás a hazai erdőkben

Mintegy 15 milliárd forint értékű közjóléti beruházás valósult meg 2010 óta a 22 állami erdőgazdaság területén, saját tőkéjük és kormánytámogatások jóvoltából - mondta hangzott el a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban létesített Károlyi kilátó átadási ünnepségén, március 18-án.

Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára avatóbeszédében kiemelte, hogy az elmúlt időszakban számos kilátó mellett ökoturisztikai centrumok, kisvasutak, erdei iskolák, pihenőhelyek és turistaösvények újultak meg vagy épültek, a fejlesztések mindegyikének célja a bakancsos turizmus élénkítése volt.

Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően évről évre több tízezren látogatnak a Gaja-szurdokba. Az elmúlt két évben pedig több mint 50 ezer turista fedezte fel a Pisztrángos tavat, a 100 férőhelyes erdei pihenőházat, az Ádám-Éva fánál lévő hidat, az Alba Regia forrást, a 19 kilométer hosszan felújított Kéktúra útvonalat, illetve a Bársony István természetíró emlékszobáját is magában foglaló erdészeti-vadászati múzeumot.

A Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadex forrásai felhasználásával épült kilátó a fehérvárcsurgói vadaskertet alapító gróf Károlyi Gyula nevét viseli. A nemesacélból készült építmény egy sziklaszirten helyezkedik el, amelyről a teljes Gaja-szurdok, és a fehérvárcsurgói víztározó is látható.

Forrás: MTI

Fotók: turistamagazin.hu

Hírszerkesztő: Nagy László