"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

60 éves érettségi találkozó Sopronban

60 éves érettségi találkozó Sopronban

A Soproni Erdőgazdasági Technikum 1955. évben végzett „A” osztály tagjaiként, volt iskolánkban 60 éves érettségi találkozót szerveztünk 2015. augusztus 24-25-26. napjára. A rendezvény második napjára Dr. Jereb Ottó vasdiplomás erdőmérnök, mérnök-tanár osztályfőnöki órára hívta össze az osztály tagjait.

A szervező Kovács László üdvözölte Bedő Albert-díjas osztályfőnökünket és jelentést tett az osztály létszámáról, üdvözölte Dr. Rónai Ferenc nyugdíjba távozó iskolánk igazgatóját és dr. Faragó Sándor tanár urat, illetve a megjelent osztálytársakat és vendégeket.

Iskolánk, nyugdíjazásával kilépő Bedő Albert-díjas Dr. Rónai Ferenc igazgatójának külön megköszöntük az alma materünk jó hírnevének ápolását, az erdészképzésben végzett kiemelkedő tanári és negyedszázados igazgatói munkáját. Emellett megemlékeztünk elhunyt tanárainkról, osztálytársainkról.

Ezt követően, formájában és tartalmában kezdetét vette az osztályfőnöki óra. Dr. Jereb Ottó tanár úr életútjainkat ismerve, elismerően értékelte a szakmánkhoz való hűségünket, az aktív elhívatottsággal végzett erdész munkánkat. Minden megjelent volt diákjának átadta a nemrég megjelent verses kötetét, saját kézzel írt ajánlásával.

Többen felszólalva elmondtuk, örülünk annak, hogy ebben az iskolában tanulhattunk, valós technikusi képzést kaptunk és mindvégéig erdészként dolgozhattunk.

Dr. Rónai Ferenc nyugdíjba távozó igazgató, az iskola 60 éve érettségizett tanulói részére, megemlítve a nevezettek szakmai sikereit „Gyémánt fokozatú” oklevelet adott át: Bedő István,Csóka Imre, Győrvári Mihály, Hegedűs János, Kovács László, Mezei Józsefné (Ocskó Jolán), Molnár József, Muth Endre, Rózsa Szilveszter, Szabó Istvánné (Karácsony Bernadett), Tölgyes Ferenc, Dr. Wittmann Gyula megjelenteknek, valamint postán elküldték: Gede Lajos, Dr. Keller János, Lehel Zoltán, Márton Ferenc, Petz Ádám, Pataki Sándorné (Varga Irén) távol maradottaknak.

A program zárásaként elénekeltük a Magyar Himnuszt, azután csoportos fotózás következett. Egy kiválasztott vendéglőben, jó hangulatú vacsorával tettük emlékezetessé eseményben gazdag napunkat. Másnap elköszöntünk kedves volt diák városunktól.

Szerző: Muth Endre

Fotók: Muth Endre

Hírszerkesztő: Nagy László