"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elindult a fával és fatermékekkel kapcsolatos adatszolgáltatás

Elindult a fával és fatermékekkel kapcsolatos adatszolgáltatás

Idén július 3-ától indult a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek kockázatelemzés alapú ellenőrzése. Az érintett láncszereplőknek az adatkérő lapok „kézi” vagy elektronikus kitöltésére a maximálisan adható 30 napos határidő áll a rendelkezésére.

A vonatkozó törvény alapján a hatóság az előállított vagy forgalmazott fával és fatermékkel kapcsolatban – legfeljebb 30 napos határidő tűzésével – írásban adatszolgáltatást kérhet a faanyag kereskedelmi lánc tagjaitól. Az intézkedés a piaci szereplőket, a kereskedőket és az erdőgazdálkodókat egyaránt érinti. Az adatszolgáltatást kizárólag a kiválasztott láncszereplőknek kell benyújtaniuk, akiket minden esetben megszemélyesített, egyedi határozatokban értesít erről a hatóság.

A határozatok mellékletében egy egyszerűsített, strukturált adatkérő lapot találnak az ügyfelek, melynek kitöltése nagyban megkönnyíti az adatszolgáltatást. Emellett a Nébih lehetővé tette az űrlap elektronikus kitöltését is, ami az EUTR tematikus oldalon érhető el. Tekintettel a nyári időszakra, a hatóság mindenki számára a legkedvezőbb, maximálisan megadható időintervallumot biztosítja kötelezettsége teljesítésére.

Az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett faanyag kereskedelmi lánc szereplők számára különösen fontos, hogy esetükben az adatközlést kérő határozat a cégnyilvántartásban szereplő hivatalos cégkapu elérhetőségükre érkezik!

A későbbiekben a beérkezett adatok alapján a hatóság további kockázatelemzést, keresztellenőrzést végez és szükség esetén helyszíni ellenőrzést tart.

Forrás: NÉBIH EI

Fotók: NÉBIH

Hírszerkesztő: Nagy László