"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Idén is lesz állásbörze az Erdőmérnöki Karon

Idén is lesz állásbörze az Erdőmérnöki Karon
Az Erdőmérnöki Kar idén ismét megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzéjét. Az állásbörze során az Erdőmérnöki Kar öt szakának (erdőmérnöki szak, környezetmérnöki szak, környezettan szak, természetvédelmi mérnöki szak, vadgazda mérnöki szak) hallgatói szeretnének tájékozódni az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről.
 
 
A rendezvény időpontja és helyszíne 2016. április 13. szerda, 10:00 órától az Erdőmérnöki Kar Erzsébet kerti „P” épületének aulája (9400, Sopron Cházár András tér 1.).
 
Az állásbörzén a résztvevő, esetlegesen alkalmazási lehetőséget is kínáló szakigazgatási szervezetek, állami gazdálkodók és magán vállalkozások, kutatóhelyek és egyéb, az Erdőmérnöki Kar hallgatói iránt érdeklődő vállalatok mutatkoznak be, ismerhetik meg a jövő szakembereit.
 
A rendezvényen résztvevő, illetve az érdeklődő cégekről kiadvány készül, amelyet a hallgatóság körében már az állásbörzét megelőzően terjeszteni kívánunk.

Forrás: NYME EMK

Fotók: NYME EMK

Hírszerkesztő: Nagy László