"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Átadták az idei Ökoiskola címeket

Átadták az idei Ökoiskola címeket

2016. december 12-én, a Móricz Zsigmond Gimnázium dísztermében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szervezésében ünnepélyesen átadták az Első-, a Megújító- és az Örökös Ökoiskola címeket. A rendezvényt az Országos Erdészeti Egyesület is támogatta 110 darab ERDŐGAZDA társasjátékkal, amelyeket a környezeti nevelés fontosságának jegyében, az Örökös Ökoiskolák között osztott szét.

A 2016-os Ökoiskola Címpályázaton, a tavaszi és őszi fordulóban összesen 202 iskola nyújtotta be sikeres ökoiskola pályázatát. 119 iskola első-pályázó, a többiek a cím megújítására vagy az Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére pályáztak. Mindez azt mutatja, hogy a magyar iskolák kiemelkedően fontosnak tartják az egész iskolás környezeti nevelés ügyét. Így járulnak hozzá az ENSZ tavaly elindított Globális Cselekvési Programjához (GAP), mely a 2005-2014 között zajló Fenntarthatóságra Nevelés Évtized munkájának folytatásaként valósul meg, valamint a Fenntarthatósági Fejlődési Célok (2015-2030) eléréséhez.

2017 januárjától már közel 1000 intézmény (többsége általános iskola, néhány művészetoktatási intézmény és kollégium, negyede középiskola és szakiskola) hordozza büszkén az Ökoiskola, Örökös Ökoiskola Címet az ország minden szegletében. A diákok immár negyede tanul ezekben az iskolákban.

Varga Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője köszöntőjében elmondta, hogy az Ökoiskola Cím egy új szemlélet kialakítását célozta meg, amikor 2004-ben döntöttek a cím létrehozásáról. Felhívta a figyelmet arra, hogy 20-25 év múlva olyan alapvetés lesz az ökoiskolaság, mint ma a prevenció szerepe az orvoslásban. Köszöntötte továbbá a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy a jelenlevők felelős nevelő munkája meghatározó a hazai ökoiskola hálózatban, majd átadta az Örökös Ökoiskola Címeket.

Román István, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott iskolák szinte egytől egyig rendelkeznek az Ökoiskola Címmel. Sok pozitív elmozdulásra hívta fel a figyelmet a fenntarthatóság témakörében, és röviden ismertette a 63 intézményből álló szakképzési hálózatot, melyet a Földművelésügyi Minisztérium tart fent. Végül gratulált a címet elnyerőknek, és átadta a címmegújítók Ökoiskola Címeit.

Tóth Ilona, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese köszöntő beszédében elmondta, hogy a világban található egyenlőtlenségek felszámolását és a fenntarthatósági célokat közösen kell megvalósítani, melyeknek az ökoiskola hálózat egy szemléletformáló alapköve lehet. Hangsúlyozta, hogy az egyes emberek erőfeszítése nélkül nincsen változás, hiába írnak alá bármilyen vezetők bármilyen papírokat, ezért nem csak a papíron, hanem a gyakorlatban kell megvalósítani a fenntartható fejlődési célokat. Gratulált a díjazottaknak, majd átadta az Ökoiskola Címet először elnyerő iskolák képviselőinek az okleveleket.

Simonyi István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés stratégiai szakreferense A globális felelősségvállalásra nevelés címmel tartott előadást. Elmondta, hogy a globális felelősségvállalásra nevelés alappillére egy rendszerszemléletű gondolkodás átadása, mely arra irányul, hogy tompítsa a világot érintő negatív hatásokat. Kifejtette, hogy fel kell hívni a figyelmet a helyi cselekedeteink következményeire, hogy átlássuk a folyamatokat, és csökkenthessük a globalizáció negatív hatásait, majd a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta a szélesebb látókör kialakítása szempontjából. Ismertette azokat a készségeket, melyek elengedhetetlenek a fenntartható fejlődést előtérbe helyező szemléletváltáshoz. Végül az értékek és állásfoglalások fontosságáról és a helyes értékrend kialakításáról beszélt.

Dr. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület képviseletében Vegyük kézbe a lábnyomunkat! címmel tartott előadást. Elmondta, hogy a sok kicsi ökológiai lábnyom egy naggyá adódik össze, tehát mindenkinek oda kell figyelnie arra, hogy ő mekkora lábnyomot hagy hátra maga után. Az emberiség kialakulásától kezdve szemléletes képet adott arról, hogy a fejlődés miként hatott a világra. Ismertette az ökológiai lábnyom összetevőit és kiszámolási módját, és felhívta a figyelmet arra, hogy idén már augusztus 8-ára elhasználta a világ a 2016-ban termelt összes javakat.

Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója zárszavában megköszönte a vendégeknek, előadóknak és díjazottaknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, majd elmondta, hogy az Ökoiskola Program sikere két dologban rejlik: egyrészt szükség van rá és a jövővel való foglalkozás nem kerülhető meg, másrészt a program lehetőséget ad arra, hogy személyesen mindenki hozzátegyen egy kicsit, és örömet találjon a fenntarthatóság megvalósításában. 

 

Forrás: ofi.hu/OEE

Fotók: ofi.hu

Hírszerkesztő: Túri János