"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Újabb nagyszabású razziát tartottak a bakonyi erdőkben

Újabb nagyszabású razziát tartottak a bakonyi erdőkben

Természetkárosítás, orvvadászat, falopás: többek között ilyen bűncselekmények visszaszorítása érdekében indított hosszan tartó razziasorozatot a Bakonyban a  Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, a Magyar Honvédség, a Polgárőrség helyi szervezetei és a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt

Az erdők tulajdonosaként a Magyar Állam elvárja az erdészeti részvénytársaságoktól, 
hogy a kezelésükre bízott erdőterületen természetközeli, tartamos és fenntartható erdőgazdálkodást folytassanak, a természetvédelmi oltalom alatt lévő területeket szakszerűen kezeljék, hatékonyan gazdálkodjanak, és maradéktalanul feleljenek meg az erdők közjóléti és közcélú feladatainak.

A közelmúltban mindegyik, a mai razziában résztvevő vállalat, szervezet együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Az együttműködés célja, hogy hatékonyabban ellenőrizzék a vadászati tevékenységet, valamint visszaszorítsák a természetkárosítást, falopásokat, orvvadászatot, és az engedély nélküli technikai sportokat (quadozás, motorozás, terepautózás) a környező erdőkben.  A kölcsönös segítségnyújtás az egész Bakonyvidék területén előforduló szabálysértések és bűncselekmények számának csökkentését, megelőzését, illetve az elkövetők mielőbbi törvény elé állítását mozdítja elő.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az erdei területeket érintő jogsértések, a területre engedély nélkül behajtó és ott közlekedő gépkocsik, motorkerékpárok száma. Komoly és visszatérő problémát jelentenek, természetkárosítást okoznak a krossz motorosok, a quadosok. Az orvvadászat, a tiltott agancsgyűjtés, a falopás pedig több millió forint kárt okoz évente a tulajdonosoknak.

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. területén mintegy 60 ember kapcsolódott be 30 gépjárművel, 2 motorkerékpárral és 2 quaddal a több ezer hektáros terület ellenőrzésébe.

Tengerdi Győző, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a május 10-i nagyszabású akció eredményesen zárult, ezért ismét több ezer hektár erdőben végeztek ellenőrzést. A 2010-től végzett áldozatos munka azonban meghozta gyümölcsét, hiszen ellentétben a korábbi akciókkal a mai ellenőrzés során nem tapasztaltunk jelentős mozgást és rendellenességet, amelyet újabb sikerként könyvelhetünk el, hiszen a razziák célja továbbra is a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.

A további akciók időpontjáról és helyéről a rendőrség határoz majd, az érintett terület képviselőjével egyeztetve.

Forrás: VERGA Zrt.

Fotók: Orosz Péter/veol.hu

Hírszerkesztő: Nagy László