"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Átadták a Béri Andezit Kőömlés bemutatóhelyet és kőtárat

Átadták a Béri Andezit Kőömlés bemutatóhelyet és kőtárat

Május 23-án avatták fel a nemzetközileg is számon tartott, de eddig méltatlanul háttérbe szorult, hazánkban alig ismert földtani képződményünket ismertető bemutatóhelyet és kőzettárat. A beruházás önmagában is mintaértékű, mivel két állami erdőgazdaság összefogásából született meg a létesítmény. Mint az átadón Dr. Jung László az MFB Zrt. ügyvezető igazgatója is hangsúlyozta, eddig még egyedinek számít, de a jövőben mindenképpen követendő példa ez a fajta együttműködés az állami erdőgazdaságok között.

A kőtárat az Ipoly Erdő Zrt. hozta létre, a VERGA Zrt. 20 millió forintos pénzügyi eszköz támogatásával. A közös munkát, a segítséget Kiss László vezérigazgató méltatta, megköszönve a közreműködést Tengerdi Győzőnek, a VERGA Zrt. vezérigazgatójának. Az avatáson Székyné Dr. Sztrémi Melinda Salgótarján polármesterasszonya, Becsó Zsolt a Nógrád Megye Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő mondott még köszöntő beszédet. A létesítményt Győri Tamás József a Magyar Temészetjáró Szövetség ügyvezető igazgatója adta át a turistáknak.

A béri Nagy-hegy helyi védelem alatt álló terület, ami 2010 óta az UNESCO védnökségével működő Európai- és a Globális Geopark Hálózat tagjává vált Novohrad-Nógrád Geopark egyik kiemelkedő földtani értéke. A béri Nagy-hegy mesterséges és természetes feltárásai 15 millió év történéseit foglalják össze kis területre koncentráltan, komplex módon.

A kiömlési kőzetek anyagi összetételétől függően hajlamosak az oszloposság kialakulására. Az andezitben ritkábban jelenik meg, mint a bazaltban, ezért is különleges a terület. Ezt fokozza a hajlottsága, ami tovább növeli az esztétikai értékét. Európában és világviszonylatban is kuriózumnak tekinthető a kőcsúszdára emlékeztető oszlopsor. A terület specialitása az is, hogy nemcsak hajlott, hanem egyenes oszlopok is fellelhetők itt.

A Geoparkok fő célja, hogy bemutassák az élettelen környezetet, ráirányítsák a figyelmet a földtani értékeinkre. Ugyanakkor egyfajta vidékfejlesztési lehetőség is, ami a geológiai értékek mentén szerveződik. Emellett természetesen építenek az egyéb természeti, történeti, kulturális, gasztronómia örökségünkre is.

Az Ipoly Erdő Zrt. nagy hangsúlyt fektet a természeti értékekhez kapcsolódó ismeretek közvetítésére. Működési területének egy része egybeesik a Novohrad-Nógrád Geopark területével, ahol számos természeti és kulturális látnivaló fedezhető fel. Ennek a szerencsés találkozásnak a részeként a Társaság az elmúlt hónapokban két földtani szempontból jelentős helyszínen végzett beruházást, ezáltal újabb közjóléti, turisztikai létesítményt és ismereteket átadva a turistáknak és a helyben élőknek egyaránt.

Az andezit kőömlés lábánál, az erdei útról letérve indul fák között az erdei gyalogút a hajlott andezit oszlopok felé. Az út tengelyére merőleges hossztengelyű, fekvő U alakú látszóbeton építmény ad helyet a 12 db, a Geopark területéről származó kőzet bemutatásának. Az út az építményen került átvezetésre, így a látogató a kőbemutatón át jut a hajlott andezit oszlopokhoz, valamint a kőömléshez, megismerve a hely kialakulásának geológiai és földtörténetét, a kő szerkezeti jellemzőit. A kőömlés felső részén egy kilátópont is található, ahonnét a Cserhát gyönyörű panorámája tekinthető meg.

A Nógrádszakál község határában található bemutatóhelyen megismerhetjük, majd a szurdokvölgyben tanulmányozhatjuk a két teljesen különböző korú földtani folyamat hatásait. Egyrészt láthatunk egy kb. 10 000 - 20 000 év óta folyamatosan formálódó, 300-350 m hosszú, zegzugos lefutású, 20-25 m magas, szűk - néhol csak 2-3 m széles - völgyet, amit az időszakosan lezúduló patakvíz vésett az idősebb kőzetekbe. Másrészt a fiatalkorú völgybevágódás eredményeként a szurdokfalakban elénk tárul egy 15-16 millió évvel ezelőtti sekélytengerparti-folyóvízi üledéksorozat, amit a közeli vulkáni tevékenység is befolyásolt.

További képeket a kőzettárról és a bemutatóhelyről, illetve az avatásról, a Híralbumok webgalériában nézhet meg.

Forrás: OEE - Erdészeti Lapok, Ipoly Erdő Zrt.

Szerző: Nagy László, Lengyel László Zoltán

Fotók: Nagy László

Hírszerkesztő: Nagy László