"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Jobban oda kell figyelni a városi fák állapotára

Jobban oda kell figyelni a városi fák állapotára

Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt jobban oda kell figyelni a fák állapotára, s kivágni a korhadtakat. Müller Imre okleveles erdőmérnök, igazságügyi szakértő hívta fel erre a figyelmet – nemrég az Erdészeti Lapokban cikket tett közzé a beteg fák vizsgálatának tapasztalatairól. A téma különösen aktuális az Yvette nevű ciklon minapi pusztítása miatt, hiszen az erős szél Zala megyében is sok fát kifordított a földből. Yvette nem okozott a megyében személyi sérülést, de ez csak a szerencsén múlt.

–Néhány éve Ausztriába utaztunk, amikor azt láttuk, hogy Körmenden rádőlt egy autóra egy nagy piramis tölgy. Idős házaspár ült a kocsiban, a néni keze és lába eltört, a bácsi pedig belső sérüléseket szenvedett. A fiuk esküvőjére mentek. A bíróság 3 millió forint értékű kártérítést ítélt meg nekik, az összeget a fa tulajdonosának kellett kifizetnie -– említett egy tanulságos esetet Müller Imre, s emlékeztetett arra, hogy halálos baleset is történt fakidőlés miatt két éve Dél-Zalában.

A szakértő nagy problémának látja, hogy ha egy fa egészségesnek tűnik, a laikusok jó része mindenáron meg akarja menteni, pedig lehet, hogy a belseje korhadt.

–Egetverő viták folynak ezekben az ügyekben – jelezte Müller Imre.  Most például azért kaptam kritikákat, mert a zalaegerszegi Babits utcában platánok kivágását javasoltam. Alapvetően egészségesek, de a gyökerük messzire elnyúlt és veszélyeztet egy házat, mert megemelte és majdnem eltörte a gázvezetéket. Ez nem gyerekjáték. Ránk már dőlt fa Székelyföldön, hirtelen azt sem tudtuk, hogy mi történt. Az út jobb oldaláról dőlni kezdő fa visszahajlította a bal oldali visszapillantó tükrömet. Egy pillanat alatt sötét lett az autóban, pedig sütött a nap. Szerencsére mire a törzs leborult, kiértünk a fa alól.

A megelőző intézkedéseket azért is fontosnak tartja az erdőmérnök, mert egyre szélsőségesebb az időjárás. A Bakonyban például 2010 decemberében közel 150 kilométer/órás szélsebességet mértek (60 km/h erősségűnél már riasztást ad ki a meteorológiai szolgálat).

Müller Imre elmondta, hogy a fák állapota többféleképpen vizsgálható. Szemrevételezéssel is megállapítható a korhadás, erre utalnak a fatörzsön megtelepült gombák. A törzsbe bele lehet fúrni kézi fúróval, betegséget jelez, ha nem keletkezik forgács, vagy por alakú. A fúrásos módszernek van modernebb változata, ehhez egy viszonylag drága német készülék kell. A fába egy három milliméteres tűfúró hatol, a műszer pedig grafikusan ábrázolja a fúráshoz használt teljesítmény és a faanyag sűrűsége közötti összefüggést.

Használnak olyan mérőműszert is, amely a hang terjedését vizsgálja. Az egészséges fában a hanghullám gyorsabban terjed, mert a betegben kikerüli az elkorhadt részt, sorolta Müller Imre, s azt javasolta, hogy a közvélemény nyomása ellenére se tartsák meg azokat a fákat, melyek balesetet okozhatnak.

Forrás: zaol.hu

Szerző: Szabó Judit

Fotók: zaol.hu

Hírszerkesztő: Nagy László