2018. 01. 19. Ma Sára, Márta, Márió névnapja van. Pontos idő: 19:50
Ágazati, szakmai hírek

Bemutatkozott a Gyulaj Zrt. a Csallóközi Vadásznapokon | 2015-09-10

Együttműködés, kölcsönös előnyök, lehetőségek

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-t az a megtiszteltetés érte, hogy első anyaországi kiállítóként képviselhette a magyarországi állami erdő- és vadgazdálkodást a 7. alkalommal megrendezésre került Csallóközi Vadásznapok rendezvényen.

A Gyulaj Zrt. küldöttsége a június 26. pénteki szakmai fórumra érkezett a szigetközi Bacsfára, ahol egy patinás golfklub kastélyának külön helységében került sor a szakmai konferenciára. Itt három előadással mutatkozott be a Gyulaj Zrt.

Gálos Csaba vadászati ágazatvezető az állami erdő- és vadgazdálkodásról és a Zrt. történelmi vonatkozásairól tartott előadást, majd bemutatta a cég vadászterületeit a szakemberekből, helyi vadgazdákból álló közönségnek. Ezt követte Palánki Gábor, a Tamási Erdészet vezetőjének előadása, melyben a gyulaji dámrezervátumban folyó szakmai munkák tapasztalatairól, az elmúlt évek élőhely-fejlesztésének eredményeiről számolt be. Majd ismét az első előadó következett, a vaddisznóról és annak hazai helyzetéről, vadászatáról tartott még egy tájékoztatót. Az előadások magyar nyelven folytak, közben folyamatos tolmácsolás gondoskodott arról, hogy a magyarul nem beszélő közönség is megismerhesse tartalmukat.

A közönség igen nagy érdeklődést mutatott a témák és az előadások iránt, ezt jelezte a sok kérdés és a hivatalos program végeztével hosszasan zajló szakmai beszélgetés, tapasztalatcsere is.

Szombaton a Gyulaj Zrt. a kastély épületében berendezett vadászati kiállításon és trófeaszemlén várta az érdeklődőket. Sokan felkeresték standjukat, ahol információt kaptak a vadászati lehetőségeinkről, de számosan érdeklődtek az erdei és egyéb pihenési lehetőségekről.

Az immár könnyedebb, vadásznapi rendezvény megnyitóján küldöttségünk vezetője a 60 ezer magyar vadász nevében köszöntötte a nagy számban megjelent látogatókat, majd a rendezvény szervezőivel és védnökeivel közösen kifejezték ki abbéli reményünket, hogy ez az első alkalom hagyományt teremthet. Így a Csallóközi Vadásznapok rendezvényén ezt követően még számos alkalommal vehet részt a Zrt., hogy ez által is közelebb hozza egymáshoz vadászati kultúránkat és a határ két oldalán élőket, kölcsönösen megismerve és ésszerűen kihasználva az együttműködésben rejlő kitűnő lehetőségeket.

Bemutatkozott a Gyulaj Zrt. a Csallóközi Vadásznapokon
Forrás: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.
Fotók: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
A 2009. évi Erdőtörvény és aktuális rendeletei összeszerkesztve - letöltések!

A 2009. évi Erdőtörvény és aktuális rendeletei összeszerkesztve - letöltések! | 2018-01-15

Az OEE Erdőrendezési Szakosztály aktuális szakmai anyaga



Köszönet az erdészek munkájáért!

Köszönet az erdészek munkájáért! | 2017-12-22

Révész Máriusz kormánybiztos karácsonyi jókívánságai Egyesületünk tagjainak és az állami erdőgazdaságoknak



Tájékoztató kiadvány jelent meg a biomassza-alapú gazdaság alapjairól

Tájékoztató kiadvány jelent meg a biomassza-alapú gazdaság alapjairól | 2018-01-16

A biomassza felhasználásban rejlő lehetőségek kiaknázása a cél


Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark | 2018-01-16

Öt évnyi folyamatos látogatóbarát fejlesztés




Imperial22 futárszolgálat