"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fejlesztések Csömödéren

Fejlesztések Csömödéren

A szolgáltatások komplexebbé tételét célozzák azok a fejlesztések, amiket az elmúlt hónapokban valósított meg a Zalaerdő Zrt. az állami erdei vasút csömödéri állomásának területén.

Az idegenforgalmi-turisztikai beruházások avatását szombaton tartják, a csömödéri erdei vasút napján. Mindezt Gál Károly faipari mérnök, a Zalaerdő Zrt. vagyongazdálkodási osztályvezetője mondta el a Zalai Hírlapnak.  Kibővült a csömödéri turistaszálló, a mai kornak megfelelő fejlesztéseket valósítottunk meg – magyarázta az osztályvezető. – Funkciójában is megújítottuk a 2011-ben átadott turistaszállót, ezáltal magasabb szintű ellátást tudunk a vendégeinknek biztosítani. Növeltük az étkezőterem befogadóképességét, kialakítottunk és teljesen felszereltünk egy klubszobát, e beruházásokat pedig részben éppen a vendégek javaslatai alapján valósítottuk meg.

A turistaszálló megújításához komplex integrált környezetfejlesztési program társult, aminek legfőbb célja az utazóközönség komfortérzetének javítása volt. Ennek keretében az állomáson teljesen új peront építettek ki, valamint interaktív menetrendtáblát, pihenőpadokat és játszóeszközöket is elhelyeztek.

Az új fejlesztéseket a helyszínen Kaliba Mihály, a vasútüzem műszaki vezetője mutatta be. Úgy fogalmazott: egységes arculat kialakítására törekedtek. A vasútüzemi környezetbe illő, teljesen egységes stílusú kültéri bútorzattal bővült az állomás – magyarázta. – A pihenőpadok egy része élő és interaktív vasúti múzeumi funkciót kapott, a vasúti közlekedéshez kapcsolódó eszközöket helyezünk el rajtuk, ez pedig lehetőséget ad a szerelvényre várakozó utasoknak, hogy kicsit elmélyedjenek a vasút műszaki jellemzőin. De a gyermekek számára játszóházként is szolgálhatnak ezek az ötletek.

Kaliba Mihály az új interaktív menetrendtáblát is bemutatta, ami a tájékozódás mellett játéklehetőséget is biztosít a vonatra várokozó utasok, vagy akár a szállóvendégek számára. A turistaszálló és a vasútállomás környékére a környezethez szintén illő játszótéri eszközök is kerültek, valamint egy speciálisan egyéni kivitelezésű ivókúttal is bővült a szolgáltatás.

– A fejlesztések megvalósításában díjazott tájépítészek és tervezők voltak a segítségünkre – folytatta Gál Károly. – Az Év tájépítésze 2014. közönségdíj nyertesei, az Ilona-malom manufaktúra két munkatársa, Pikó Viola és Takács Edvárd olyan egyedi játszószerek tervezésével foglalkoznak, amelyek párjukat ritkítják idehaza.

A csömödéri kisvasút napján egyébként nemcsak az infrastrukturális fejlesztéseket avatják majd, de a megújuló járműpark új eszközeit is bemutatják. Közülük a legnagyobb érdeklődés vélhetően azt az erdészeti oktatókocsit övezi majd, amely az osztályvezető szerint a Zalaerdő Zrt. egyedülálló közjóléti fejlesztésének számít.

– Ez az oktatókocsi valójában egy speciális gördülő tanterem lesz, mely a Lenti–Csömödér–Kistolmács vonalon, a különböző élőhelyek érintésével közlekedik majd – folytatta Gál Károly. – Az oktatókocsi révén például a Kistolmácsi-tó és környéke bemutatását illetően újabb lehetőségek nyílnak meg a diákok előtt, hiszen a távcsővel, mikroszkóppal, laboratóriumi eszközökkel és további oktatási kellékekkel felszerelt vasúti kocsiban tantermi környezetből kilépve, szinte közvetlenül a természetben mutathatjuk be a gyerekeknek a környék növény- és állatvilágát.

Az osztályvezető szólt arról is, hogy a csömödéri erdei vasútüzem járműparkja folyamatosan újul, a szombati rendezvényen már működés közben is látható lesz az a C-50 típusú dízelmozdony, amelynek a felújítás utáni avatójára éppen egy éve került sor, ám akkor a szükséges engedélyek hiánya miatt még csupán álló helyzetben vehették az érdeklődők szemügyre.

Gál Károly azt is elmondta: a Zalaerdő Zrt. javaslatára a budafai arborétum, a Vadászok életfája, a Hét Vezér emlékhely, a Vétyemi-ősbükkös, és a zalai gímszarvas mellett a csömödéri állami erdei vasút szintén bekerült a termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó Zala megyei értéktárba.

Forrás: zaol.hu

Szerző: Gyuricza Ferenc

Fotók: kisvasut.hu, zaol.hu

Hírszerkesztő: Nagy László