2017. 06. 27. Ma László, Sámson névnapja van. Pontos idő: 04:02
Ágazati, szakmai hírek

A 2017. évi Csontos István emlékverseny | 2017-06-14

Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága

Idén éppen húsz éve annak, hogy tragikus körülmények között vesztettük el Csontos Istvánt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. sokak által szeretett és becsült főmérnökét. Az ebben az évben harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Csontos István emlékversenyt volt dolgozónk emlékének megőrzésére szervezzük most már hagyományos jelleggel a Magyalosi-lőtér létesítése óta minden évben.

A 74 egyéni versenyző között volt az elhunyt dolgozónk fia is, akivel a szervezők együtt koszorúzták meg édesapja emlékoszlopát.

A lőversenyre – amely egyben a 2017. évi Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága is – 18 csapat, és 74 egyéni versenyző nevezett be.

A benevezett csapatok:

Vadex Zrt.; Kaeg Zrt.; Kefag Zrt.; Vértes Erdő Zrt.; Sefag Zrt.; Szombathelyi Erdészeti Zrt.; Kaszó Zrt.; Zalaerdő Zrt.; Földművelésügyi Minisztérium csapata; Gemenc Zrt.; Északerdő Zrt.; Pilisi Parkerdő; Egererdő Zrt.; Nefag Zrt.; Bakonyerdő Zrt.; Mecsekerdő Zrt. Budapesti Erdőgazdaság Zrt.; Róth Gyula Szakképző Iskola

A résztvevők a versenykiírás szerint, hat versenyszámokban mérték össze tudásukat.

A vetélkedő egyéni kategóriájának győztesei:

1. Pap Norbert,  Nefag Zrt.

2. Györök Lajos,  Mecsekerdő Zrt.

3. Pitlik Károly,  Pilisi Parkerdő Zrt.

A csapatverseny eredménye:

1. Gemenc Zrt. csapata. Tagjai: ifj. Babos Imre, Genáhl Krisztián, Szabó Barnabás, Polyák Tamás

2. Északerdő Zrt. csapata. Tagjai: Kertész László, Matiz Norbert, Rimaszécsi László, Maros László

3. Zalaerdő Zrt. csapata. Tagjai: id. Gróf András, Göncz Róbert, Gróf Jácint, Randics Péter

A  házigazda KAEG Zrt. nevében Orbán Tibor vezérigazgató köszöni minden csapattag és egyéni versenyző részvételét, és szeretettel vár mindenkit vissza egy év múlva az emlékverseny negyedik fordulójára.

A 2017. évi Csontos István emlékverseny
Forrás: KAEG Zrt.
Fotók: KAEG Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Kopjafát avattak az első kaszói Vándorgyűlés emlékére

Kopjafát avattak az első kaszói Vándorgyűlés emlékére | 2017-06-26

Az Egyesület megalakulás óta először volt a rendezvény színtere


Kaszón tartotta 148. vándorgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület

Kaszón tartotta 148. vándorgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület | 2017-06-26

A hazai erdőgazdálkodás legnagyobb seregszemléje


A legjobb erdészek Somogy zöld szívében

A legjobb erdészek Somogy zöld szívében | 2017-06-26

Megnézhető az Erdő-Mező Online rövid kisfilmje a második versenynapról


Komoly erdőtüzet előztek meg a SEFAG Zrt. munkatársai

Komoly erdőtüzet előztek meg a SEFAG Zrt. munkatársai | 2017-06-26

Az Év Erdésze versenyről útban hazafelé kezdték meg az oltási munkálatokat


A termőtalajok fokozottabb védelmét kezdeményezi az agrártárca

A termőtalajok fokozottabb védelmét kezdeményezi az agrártárca | 2017-06-21

Egyre több országban okoz gondot a talaj termőképességének csökkenése


Egyéniben a NEFAG, csapatban a Mecsekerdő nyerte az

Egyéniben a NEFAG, csapatban a Mecsekerdő nyerte az "FM kupa" fordulót Sarlóspusztán | 2017-06-21

Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat Baranyában




Imperial22 futárszolgálat