"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Diplomaosztó Kari Tanácsülés volt az Erdőmérnöki Karon

Diplomaosztó Kari Tanácsülés volt az Erdőmérnöki Karon

"A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni." /Nelson Mandela/

Az Erdőmérnöki Karon 2014. január 31-én került sor a Diplomaosztó Kari Tanácsülésre. Az ünnepség Prof. Dr. Faragó Sándor rektor úr ünnepi beszédével kezdődött, majd Prof. Dr. Lakatos Ferenc dékán úr mondta el köszöntőjét. Habilitált doktori oklevelet vehetett át Dr. Sándor Gyula PhD; Dr. Schiberna Endre PhD; Dr. Tóth Gábor Antal PhD; Dr. Winkler Dániel PhD. PhD oklevélben Cseke Klára és Schmidt Dávid részesült.
 
A 2013/2014. tanév 1. szemeszterében 11 fő okleveles környezetmérnök, 7 hétfő okleveles természetvédelmi mérnök, 3 fő okleveles vadgazda mérnök, 12 fő vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök, 2 fő környezetmérnök, 8 fő természetvédelmi mérnök, 23 fő vadgazda mérnök vehette át oklevelét, illetve igazolását. Hallgatói kitüntetésben Göde Tamás vadgazda mérnök részesült. A friss diplomásainknak ezúton gratulálunk.

Forrás: NYME EMK

Fotók: NYME EMK

Hírszerkesztő: Nagy László