"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Kettős turistaház avatás a Dunakanyarban

Kettős turistaház avatás a Dunakanyarban

2014. május 30-án a Pilisben és a Börzsönyben is az újjászülető turistaházak jegyében rendeztek avató ünnepségeket a területkezelő állami erdőgazdaságok. Délelőtt a Pilisszentlélek felett emelkedő Fekete-hegy mészkő ormán álló, a hazai bakancsosok között legendás hírnevű Fekete-hegyi turistaházat adták át. A délután folyamán a természetjárók vehették birtokba az országos hírű Nagybörzsönyi Erdei Vasút Kisirtási megállójában, az egykori érseki erdei telepen álló, korábbi fűtőházból korszerűen átalakított turistaszállást és kiegészítő épületeit.

A Kesztölc és Pilisszentlélek között található Fekete-hegyi Kulcsosház felújítása a Pilisi Parkerdő Zrt., a Börzsönyben található Kisirtáspusztai Hegyi Menedékházé pedig az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai beruházási programjának keretében valósult meg.

A 2013-ban és 2014-ben elvégzett fejlesztések eredményeként mintegy 300 millió forintos beruházással összesen 150 férőhellyel gyarapodott a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. területein elérhető klasszikus bakancsos turisztikai szálláshely kapacitás. Május 30-án, pénteken a két erdőgazdaságnál két, minden szempontból különleges turista-szálláshely átadására került sor.

A kettős turistaház avatásról képeket az alábbi szövegkapcsolókra kattintva - Fekete-hegyi turistaház avatás és a Kisirtási Hegyi Menedékház avatás - a Híralbumok képgalériában tekinthet meg.

Fekete-hegyi Kulcsosház – Pilisi Parkerdő Zrt.

A Kesztölc és Pilisszentlélek között található Fekete-hegyi Kulcsosház Magyarország egyik legszebb panorámájával hívogatja a turistákat: ablakaiból, teraszáról belátni majdnem a teljes Dunakanyart.

Felújításakor az volt a Pilisi Parkerdő Zrt. törekvése, hogy felszereltségét, kényelmi fokozatát a lehetőségekhez képest a mai igényekhez igazítsák, de a ház megőrizze eredeti, bakancsos menedékház jellegét. A felújítási munkák során kicserélték a tetőt, felújították a kéményt, szigetelték a falakat, kialakítottak egy jól felszerelt konyhát, egy vizesblokkot és építettek egy új cserépkályhát is. Az elektromos áramot napkollektorok és napenergia, illetve egy aggregátor biztosítja, emellett az épület új bútorzatot kapott. A kulcsosház felújítását, korszerűsítését a Pilisi Parkerdő Zrt. mintegy 25 millió forintból valósította meg.

A ház 1933-ban épült. Többféle elnevezése is ismert, hivatalos neve Fekete-hegyi Kulcsosház, de József Attila-díjas költőnk, Berda József tiszteletére – akinek ez volt az egyik kedvenc kirándulóhelye - Berda József Kulcsosháznak is nevezik. A turistatérképeken pedig sok helyen a „Sasfészek” elnevezés is olvasható, amelyet minden bizonnyal a háborítatlan környezetnek, valamint a teraszáról nyíló lenyűgöző panorámának köszönhet. A II. világháborút követően az alaposan megrongálódott épületet helyre kellett állítani - ekkor az építők lovas kocsival, illetve sokszor háton vitték fel a szükséges építőanyagokat. A ház a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdona, üzemeltetését a Dorogi Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya végzi.

A péntektől ismét a hazai turistatársadalom rendelkezésére álló Fekete-hegyi Kulcsosházat ünnepélyes keretek között Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója, Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Tittmann János, Dorog polgármestere és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója közösen avatták újjá.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turistaház-felújítási programja keretében tavaly és idén négy turista- és menedékházat újított fel, 200 millió forintos összköltséggel. A Som-hegyi Turistaház, a Mogyoró-hegyi Tábor és Jurta kemping, valamint a Kőhegyi Menedékház után most már a Fekete-hegyi Kulcsosház is újra várja a turistákat, kirándulókat.

Kisirtáspusztai hegyi menedékház – Ipoly Erdő Zrt.

A Kisirtáspusztai szálláshelyek felújítása is része annak a tervszerű közjóléti fejlesztési koncepciónak, amelyben egyszerre készülnek vonzó turisztikai attrakciók és korszerű, elérhető árú erdei szálláshelyek. A mostani beruházás keretében az eredeti régi kőépületek teljesen megújultak, elkészült a víz-, fűtés- (télen a szállás melegét egyedi fafűtés biztosítja), és szennyvízrendszer, az áramellátás, vagyis az ide érkezők pihenését teljes komfortot adó helyiségek teszik teljessé. Teljesen új lett a teljes bútorzat, a hőszigetelt nyílászárók, a vizes blokkok. A természetjárók kényelmét közös büfé helyiség és melegítőkonyha is szolgálja. Jó időben sátorozhatunk is, itt akár 70 főre is lehet bérelni a kiváló minőségű hatszemélyes sátrakat. 

A házak a Nagybörzsönyi Erdei Vasút megállóhelyén, a Tolmács-hegyi csúcsfordító (ipartörténeti ritkaság) tőszomszédságában találhatóak. Az 1900-as évek elején megépített erdei vasút az esztergomi Primácia tulajdona volt, csakúgy mint ezek a most felújított épületek, melyek szolgálati, erdőőri lakásként, raktárként, istállóként működtek. Mivel a vasút szerepe is fokozatosan csökkent 1960-tól, az épületek is magukra maradtak, s bár működött kulcsosházként is a BKV Előre Sc. természetjáróinak üzemeltetésében, komoly szerep mégsem jutott a túrázók elszállásolásában. A 2013-ban elkezdett és most befejezett felújítási munkákra méltán lehetnek büszkék az erdészek, a tervezők és a kivitelezők egyaránt, s reméljük a turisták is nagy becsben tartják majd a gondosan felújított épületeket. A beruházás nyomán létrejött újabb 38 szálláshely a kormány által meghirdetett „Bejárható Magyarország” program céljait fogja szolgálni, és a remények szerint minél több turistával megszeretteti a gyalogos természetjárást.

A szálláshelyek ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott Harrach Péter országgyűlési képviselő, Dr. Jung László a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., Győri Tamás József a Magyar Természetjáró Szövetség képviselői, Antal Gyuláné, Nagybörzsöny polgármestere és Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója.

Az Ipoly Erdő Zrt. idén felújította és kibővítette a Pénzásási Erdei Turistaházat és a zebegényi Erdei Sátortábort, ezeknek a munkálatoknak az összköltsége elérte a 90 millió forintot, most pedig a Kisirtáspusztai épületeket hozta rendbe, így a Börzsönyben is modern, turistabarát szállás várja a kirándulókat.

Állami erdőgazdaságok a hazai turizmusért

Az állami erdőgazdaságok 2013-14-ben több mint négymilliárd forintot fordítanak közjóléti, turisztikai beruházásokra. A program keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt időszakban összesen négy turista- és menedékházat újított fel, a Rám-szakadékban új tanösvényt alakított ki, és megújította az Országos Kéktúra területén áthaladó mintegy 110 kilométeres szakaszát, melynek során 2013 őszén megszépült a II. kerületi Látó-hegyen található Árpád-kilátó. Az Ipoly Erdő Zrt-nél négy helyszínen újulnak meg a turistaházak és erdei táborok, ugyanakkor a Nógrád-Novohrad Geopark két bemutatóhelye is kiépült, felújították a Julianus-kilátót, és ez évben a Csóványosi kilátót is át fogják adni a nagyközönségnek.

2014 tavaszán az állami erdőgazdaságok elindították közös honlapjukat, a www.erdeiszallas.hu oldalt, melyen keresztül az ország bármely pontján lehet az erdőgazdaságok kezelésében lévő szálláshelyekről információt kapni.

Forrás: OEE, Pilisi Parkerdő Zrt .és az Ipoly Erdő Zrt. sajtóközleménye

Fotók: Nagy László

Hírszerkesztő: Nagy László