"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Negyedik alkalommal rendeztek Erdészeti Nyílt Napot Egerben

Negyedik alkalommal rendeztek Erdészeti Nyílt Napot Egerben

Az EGERERDŐ Zrt. idén negyedik alkalommal rendezte meg az Erdészeti Nyílt Napot az egri Érsekkertben. 2014-ben rendhagyó időpontban, az Erdők Hetéhez kapcsolódóan október 2-án csütörtökön került sor a rendezvényre.

A megnyitón dr. Jung László vezérigazgató mellett Habis László polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a szlovák és lengyel erdészeti társaságok képviselőivel elültették Az Év Fáját, egy mezei juhart.

A borongós idő ellenére számos óvodás csoport és iskolai osztály látogatta végig a standokat, ahol játékos formában ismerkedhettek meg az erdő növényeivel és állataival, az erdészek munkájával és az ehhez használt eszközökkel, gépekkel. A regisztrációnál idén is ajándékkal kedveskedtünk a gyermekeknek, ezúttal a társaság kabalafigurájának kirakójával.

Most is a kedvencek közé tartozott a vadgazdálkodás sátra, ahol ezúttal meg lehetett hallgatni az erdei állatok hangját, valamint az erdei melléktermékek standja, ahol különféle szörpöket, lekvárokat kóstolhattak. Akinek ez nem volt elég, az erdei rovaroknál a mézeket is megízlelhette, az erdészeti gépeket pedig működés közben is meg nézhette, majd fel is mászhatott rájuk. Természetesen nem maradhatott ki a fák és gombák bemutatása, valamint a fahasználat és a fából készült eszközök, tárgyak sem. A tavalyi évhez hasonlóan a kisvasútjaink is bemutatkoztak. A szlovák és lengyel erdészek rejtvényekkel, játékos feladatokkal és kirakósokkal kedveskedtek az érdeklődőknek. Jövőre a megszokott rendben, szeptember elején várjuk a gyerekeket Egerben, míg október elején Mátrafüreden rendezzük meg az Erdészeti Nyílt Napot.

További képeket a rendezvényről az EGERERDŐ Zrt. közösségi oldalán talál!

Forrás: EGERERDŐ Zrt. Sajtóközlemény

Fotók: EGERERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László