"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

„Erdei pillanatok”

„Erdei pillanatok”

Az „Erdei pillanatok” fotókiállítást unikális helyszínen,  a Füzérradványi Károlyi-kastélyban  rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF).


A megnyitón Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta: cél, hogy az erdész és a vadász hivatást közelebb hozzuk az emberekhez, az erdő hétköznapi szépségein keresztül.

A kiállított képeken nem beállított jelenetek vannak, hanem igazán ritka egyedi és megismételhetetlen pillanatok, amelyeket erdészkollegák és erdőjáró tanulók fényképeztek. A tárlat remek alkalom arra, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek erdeink csodálatos világába. Bízunk abban, hogy ezáltal, még többen kapnak kedvet az erdőjáráshoz vagy ellátogatnak valamelyik erdei iskolánkba.

Erdődi István, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára külön méltatta a képek készítőit, akik a munka vagy tanulás mellett hódolnak szenvedélyüknek. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok lehetőséghez jussanak, ahol a nagyközönségnek is megmutathatják tehetségüket. Hiszen az „itt kapott visszaigazolás lehet az az üzemanyag, ami a szenvedélyük motorját tovább hajthatja”. Az erdőgazdaságnak külön köszönetet mondott, hogy támogatja az ilyen rendezvényeket, a leendő látogatóknak pedig őszinte szívvel ajánlotta az elkapott erdei pillanatok megtekintését.

A köszöntőket követően Kaiser Kitti létesítményvezető egy jelképes szalagátvágással hivatalosan is megnyitotta a kiállítást. A képek közös megtekintését követően a kiállítás anyagát elkészítő fotósok (ifj, Bóta István, Bózsó Gyula, Fehér János, Hogya István) emlékplakettet vehettek át. A fotókiállítás 2018. március 31-ig látható a füzérradványi Károlyi-kastélyban.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László