"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdei tantermet avattak a Pótharaszti Erdőben - képgaléria!

Erdei tantermet avattak a Pótharaszti Erdőben - képgaléria!

2018. június 1-én került átadásra a NEFAG Zrt. Monori Erdészete területén található Erdei Tanterem, amely a Pótharaszti Sétaerdő fejlesztésének legújabb lépcsőfokát jelenti.

A korábban létrehozott közjóléti létesítmények leginkább a csévharaszti és a Csévharaszthoz közeli települések lakosainak igényeit szolgálták. A csévharaszti, monori, vasadi és nyáregyházi pedagógusok előszeretettel hozták ki diákjaikat a természetbe egy-egy jeles nap alkalmából az Erdőőri Lakhoz.

Az óvodások és általános iskolások számára mindig feltöltődést jelentettek ezek a napok, ahol közvetlenül tapasztalhatták meg az őket körülvevő természet értékeit. Hétvégente sok család, baráti társaság látogat ki a természetbe, ahol kiépített környezetben tudnak, névnapokat, születésnapokat, ballagási ebédeket tartani, sütögetni, bográcsozni.

A nagy érdeklődés miatt vetődött fel a gondolat, hogy ezt a lehetőséget mások számára is meg kell teremteni, ezért 2017-ben a Monori Erdészet egy újabb létesítmény, egy Erdei Tanterem tervezésébe kezdett. Erre alkalmas helynek a Farkasordítói rétet találta, ahol a 2016-os fejlesztések során már erdei pihenőhely épült. Bár a terület közigazgatásilag Csévharaszthoz tartozik, mégis Inárcs településhez van a legközelebb. A megközelíthetőséget könnyebbé teszi, hogy egy darabon aszfaltozott út vezet az erdőben. Építése 2018 januárjában kezdődött és április elején fejeződött be.

A vendégeket Dégi Zoltán a NEFAG Zrt vezérigazgatója köszöntötte. Az avató ünnepségen köszöntő beszédet mondott dr. Bitay Márton Örs  az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára.

Az Erdei Tanterem létrehozásával A NEFAG Zrt lehetőséget biztosít  az Újhartyáni, Kakucsi és Inárcsi pedagógusok számára, hogy ők is tudják abban az élményben részesíteni tanulóikat, mint monori, csévharaszti kollégáik. A Farkasordítói rét az Inárcsi Erdei Tábor mellett fekszik, így kihasználtságára meg van a biztosíték. Az Erdei Tanterem belső falán egy tábla segíti majd a pedagógusok munkáját. Az egyik sarokban egy tűzrakó is kialakításra került, így a helyben sütögetésre is alkalom nyílik.

Az avatásról további képeket a szövegkapcsolóra kattintva böngészhet a Híralbumok képgalériában!

Forrás: NEFAG Zrt.

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László