"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdészek és vasutasok összefogása a környezetért

Erdészek és vasutasok összefogása a környezetért

A Rail Cargo Hungaria bevezeti a Környezetközpontú Irányítási Rendszert (KIR), melynek kezdeti lépéseként és első akcióként közös hulladékgyűjtést szerveztek a Veszprémi Erdőgazdasággal annak kezelési területén.

A hulladékgyűjtést a két társaság együttes erővel szervezte a zöld gondolkodás jegyében. A megmozduláson részt vett Tengerdi Győző, a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, valamint Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. Igazgatóságának elnöke  is. A program keretében vasutasok és az erdészeti társaság munkatársai közösen kutatták fel és gyűjtötték össze a szemetet a bakonyi erdőben, a fák, bokrok és erdei utak mentén annak érdekében, hogy a jövő nemzedéke, gyermekeink, unokáink tisztább környezetben élhessenek.

A Rail Cargo Hungaria egyik alapértéke a környezettudatosság, amelyet jelmondata is tükröz: „Tisztán szállítunk.” A vállalat a vasúti árufuvarozás során a környezetterhelés csökkentésére, a környezetszennyezés megelőzésére, a természeti és épített környezet értékeinek tartós megőrzésére, az ember és környezet harmonikus kapcsolatának kialakítására, az élővilág védelmére és a fenntartható fejlődés biztosítására törekszik.

A Verga Zrt. a Bakony keleti vonulatában folytat magas szintű erdő- és vadgazdálkodási-, továbbá fafeldolgozási tevékenységet. A társaság a vadásztatás és a saját működtetésű Alsópere Park Szállója révén a turizmusban is jelen van. Az ajkai Hubertus Erdei Iskolájában és a várpalotai Zöld Tanodájában, amelyek lehetővé teszik a természetközeli nevelést, a Verga Zrt. igyekszik megismertetni és megszerettetni az erdőt a felnövekvő generációkkal, elősegítve ezzel a környezettudatos magatartás kialakulását.

A társaság a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően, felelős vagyonkezelőként működteti a rábízott állami vagyont: a fenntarthatóságot figyelembe véve hatékonyan, takarékosan, gondosan, átláthatóan. Emellett az erdőgazdaság feladatellátása során példaként kíván szolgálni arra, hogy az állami vagyon kezelői, az állami tulajdonú társaságok legalább olyan jó gazdái a rájuk bízott értékeknek, mint a magánszektorban dolgozók.

Magas szakmai igényességgel gazdálkodik, melynek során szem előtt tartja a megfelelő hasznosítást, óvja-védi a Magas-Bakony és Bakonyalja tájegység természeti kincseit.

A Verga Zrt. menedzsmentje felismerve a lakosság és a társadalom igényeit, összhangban a kormány „Bejárható Magyarország” programjával 2013. évtől kiemelt figyelmet fordít a közjóléti fejlesztésekre, eleget téve ez irányú elhivatottságának és elkötelezettségének. „A jövő a kezünkben van” közjóléti projekt felöleli a Verga Zrt. közjóléti beruházásait. A vállalat üzemi területének több pontját érintő beruházásai között kilátók és tanösvények felújítása, erdei iskolai fejlesztés, kiállítás és rajzverseny szervezése egyaránt szerepel.

Forrás: VERGA Zrt. Sajtóközlemény

Fotók: VERGA Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László