"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Bevisszük az erdőt a suliba! - Egy nap az erdészetekkel

Bevisszük az erdőt a suliba! - Egy nap az erdészetekkel

Magyarország erdei számos kincset rejtenek, az erdők értéke pedig felbecsülhetetlen - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a budapesti Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában.

Az államtitkár elmondta, hazánk erdőterülete meghaladja a 2 millió hektárt. A Földművelésügyi Minisztérium célja, hogy minél többen megszeressék az erdeinket és minél többen látogassanak el oda - tette hozzá. Nagy István hangsúlyozta, a Scheiber Sándor iskola kis diákjai szerencsések, hiszen ők az elsők, akik részt vehettek a „Bevisszük az erdőt a suliba - Egy nap az erdészetekkel” oktatási programban.

Heisler András a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke emlékeztetett, két évezreddel ezelőtt a zsidók mezőgazdaságból éltek, ezért még a Tóra is szabályozta a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységeket. Kitért arra, hogy a Tóra a termőföld ciklikus pihentetésére vonatkozó előírásokkal környezettudatosságra nevelte a zsidókat. Heisler András arról is beszélt, hogy a törvény szerint zsidó ember gyümölcsfát nem vághatott ki, sőt, az ültetés első éveiben a termést sem fogyaszthatták el, azaz ebben a – természet iránt megnyilvánuló – mérhetetlen tiszteletben gyökerezik a Tu Bisvát ünnepe.

A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami erdészeti társaságok munkatársai interaktív, játékos erdőpedagógiai foglalkoztatást rendeztek a MAZSIHISZ által fenntartott Scheiber Sándor Iskola diákjainak a Tu Bisváthoz, azaz a Fák Újévéhez időzítve.

A tematikus nap során a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.,  a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt.,  valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai körforgó rendszerben foglalkoztatták az iskola 15 osztályának tanulóit.

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Hírszerkesztő: Nagy László