"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Továbbra is az erdőgazdálkodásban dolgozók kapják az egyik legkisebb átlakeresetet

Továbbra is az erdőgazdálkodásban dolgozók kapják az egyik legkisebb átlakeresetet

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 2,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

2014. január–májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 234 500 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250 900, míg a közszférában 204 300 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 246 700, a vállalkozásoknál 252 400, a költségvetésben dolgozóké 234 700, a nonprofit szervezeteknél pedig 226 600 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 77 600 forintot kerestek.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (497 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (461 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (416 600 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (140 500 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (152 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (168 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Forrás: MTI, tőzsdefórum.hu

Fotók: tőzsdefórum.hu

Hírszerkesztő: Nagy László