"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az Erdőtörvény módosításáról közelebbről

Az Erdőtörvény módosításáról közelebbről

A FATÁJ megkeresésére Szalai Károly szakmai tanácsadó, a Földművelésügyi Minisztérium munkatársa, a törvénymódosítás remélhetőleg utolsó felvonásának szakmai vezetője vállalkozott arra, hogy egy hosszabb lélegzetű beszámolóban bemutassa a szakmai közönségnek az elkészült tervezet főbb tartalmi elemeit.

Az Erdőtörvény módosításának tervezetét a Kormány március 14-én benyújtotta az Országgyűlés részére. A törvénytervezet általános vitáját az Országgyűlés április 3-án kezdi meg. A törvénytervezet szövegét a jogalkotó kisebb mértékben természetesen még módosíthatja, de a törvénymódosításra várhatóan rövid időn belül mindenképpen sor kerül. Heteken belül a hangsúly tehát a törvénymódosítás összeállításáról annak megismertetésére, illetve alkalmazására helyeződhet át.

Arról, hogy az erdőtörvény módosítása napirenden van, 2010. óta már nagyon sokat hallottunk. A törvényalkotási folyamatról talán már regényt is lehetne írni. A módosítás tartalmáról, a módosítás szükségességéről, okairól, valamint a jogalkotási munka hátteréről viszont eddig inkább csak szűk terjedelmű nyilatkozatokat lehetett olvasni.

A FATÁJ megkeresésére Szalai Károly szakmai tanácsadó, a Földművelésügyi Minisztérium munkatársa, a törvénymódosítás remélhetőleg utolsó felvonásának szakmai vezetője vállalkozott arra, hogy egy hosszabb lélegzetű beszámolóban bemutassa a szakmai közönségnek az elkészült tervezet főbb tartalmi elemeit.

A teljes interjú anyaga a szakmai beszámolóval együtt a szövegkapcsolóra kattintva olvasható a FATÁJ Online honlapján.

Forrás: FATÁJ Online

Hírszerkesztő: Nagy László