2017. 12. 15. Ma Valér, Detre névnapja van. Pontos idő: 05:15
Ágazati, szakmai hírek

Munkácsi diákok vendégeskedtek Borsod megyében | 2017-07-28

Négy napig az ÉSZAKERDŐ Zrt. vendégei voltak a gyermekek

25 kárpátaljai gyerek vendégeskedett az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél. A munkácsi diákokat – és két kísérőjüket – négy napon át látta vendégül az erdőgazdaság. Rencsiné Ágh Márta humánpolitikai osztályvezető, az erdei iskolai programok koordinátora irányításával változatos programon vehettek részt. Kézműves foglalkozások, túrák, sétalovaglások – a gyerekek nem unatkoztak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A tábor zárónapján, a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában meglátogatta a gyerekeket Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Ugron Ákos Gábor köszöntőjében arról beszélt: Miskolc és környéke az egyik legszebb helye Magyarországnak, úgyhogy érdemes eljönni ide. Emlékeztetett, hogy az állami erdőgazdaságok idén öt csoportot fogadtak: Zalában 3 erdélyi csoport vendégeskedett, Kárpátaljáról pedig két csoport érkezett, az egyik az ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez. A helyettes államtitkár azt kérte a gyerekektől, hogy az itt szerzett tapasztalatokat „vigyék” magukkal, és próbálják otthon is megfigyelni a természetet.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. örömmel vállalta a kárpátaljai gyerekek vendéglátását – jelentette ki Zay Adorján. Az erdőgazdaság négy erdei iskolájában 10-15 ezer gyerek fordul meg évente, főként az anyaországból, de bízom abban, hogy a jövőben egyre több határon túli diák látogat majd el hozzánk – fogalmazott a vezérigazgató. A gyerekek egy-egy ajándékcsomagot vehettek át, majd egy lillafüredi program után utaztak vissza Kárpátaljára.

Munkácsi diákok vendégeskedtek Borsod megyében
Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.
Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Hajdu Tibor erdőmérnökre emlékeztek Szentgyörgyvölgyön - képgaléria!

Hajdu Tibor erdőmérnökre emlékeztek Szentgyörgyvölgyön - képgaléria! | 2017-11-28

Az Erdőrendezési Szakosztály és a Zalaegerszegi HCs közös rendezvénye


Visszanézhetőek a Kaán Károly emlékkonferencia előadásai

Visszanézhetőek a Kaán Károly emlékkonferencia előadásai | 2017-11-22

A szakképzéstől a szakigazgatásig


A virágos kőris az Év fája 2018-ban!

A virágos kőris az Év fája 2018-ban! | 2017-11-19

Felértékelődő ökológiai szerep a klímaváltozás tükrében


Prof. dr. Náhlik András a Soproni Egyetem új rektora

Prof. dr. Náhlik András a Soproni Egyetem új rektora | 2017-12-13

Az építés, a fejlesztés kerülhet immár előtérbe



Kocsányos tölgy megóvása a magyar-horvát határmenti térségben

Kocsányos tölgy megóvása a magyar-horvát határmenti térségben | 2017-12-13

Konferenciát szervezett a Mecsekerdő Zrt. az MTA pécsi székházában




Imperial22 futárszolgálat