"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Befejeződött a szociális tűzifaprogram az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél is

Befejeződött a szociális tűzifaprogram az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél is

Befejeződött a szociális tűzifaprogram az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.-nél. A február 15-i határidőig mintegy 20.500 köbméter tűzifát vásároltak társaságunktól az önkormányzatok. A Belügyminisztérium által meghirdetett programban az ötezer lélekszám alatti települések vehettek részt.

Társaságunk 212 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzattal kötött szerződést, vagyis a megyében levő szociális tűzifa pályázaton részt vett települések többsége tőlünk szerezte be a rászoruló családoknak szánt tüzelőt. Valamennyi önkormányzat keménylombos tűzifát igényelt, melyet főként tölgy, cser és bükk, valamint kisebb mennyiségben akác fafajokból szolgáltunk ki. A januári időjárás nehezítette ugyan a szállítást, de végül nem okozott csúszást. Ekkora érdeklődést egyébként korábban még nem regisztráltunk: a tavalyi programban 193 önkormányzat részére összesen csaknem 18 ezer köbméter tüzelőt értékesítettünk – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: boon.hu

Hírszerkesztő: Nagy László