"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A VADEX Zrt. vadhúsfeldolgozó üzemében járt a földművelésügyi miniszter

A VADEX Zrt. vadhúsfeldolgozó üzemében járt a földművelésügyi miniszter

Növelni kell a hazai vadhúsfeldolgozó kapacitást, mert az exportált magyar vadhús egy része feldolgozatlanul kerül külföldre, miközben azokat kiszerelt húsként vagy készáruként is értékesíteni lehetne - mondta a földművelésügyi miniszter Soponyán.

Fazekas Sándor kijelentette: egyértelmű kormányzati elhatározás a hazai vadhúsfogyasztás növelése, de a kivitelt is növelni akarják. Ehhez szintén elengedhetetlen a feldolgozó kapacitások bővítése, amiről egyeztetett is a cégvezetéssel - tette hozzá a miniszter, ahol látogatást tett a VADEX Mezőföldi Zrt. vadfeldolgozó üzemében is.

A tárcavezető szerint komoly lehetőség van a vadhúskészítmények előtt a közétkeztetés területén, miközben az erdei termékkínálat részeként az ivólevekkel, lekvárokkal, fűszerekkel együtt "egész étkezési kultúrát képeznek". Kérdésre elmondta, a soponyai feldolgozóüzem bővítéséről a jövőben születhet döntés, miután megjelentek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) élelmiszeripari kapacitásbővítést célzó pályázatai.

Majoros Gábor, a Vadex vezérigazgatója kiemelte: a több mint negyvenéves múlttal rendelkező soponyai üzemükből a termékek 90 százaléka exportra kerül és csak 10 százalék jut a belföldi piacra. Elmondta, hogy Magyarországon évente mintegy 11 ezer tonna lőtt vadhús árualap keletkezik, ennek 25 százalékát a Vadex vásárolja és dolgozza fel, ami összesen évi 900 tonna vadhúst jelent.

A cégvezető örvendetesnek nevezte, hogy mindkét piacon komoly keresletbővülés mutatkozik, amit a jelenlegi helyszínen és a meglévő műszaki adottságok mellett nem tudnak kielégíteni. Reményét fejezte ki, hogy a kormány támogatja majd egy új vadfeldolgozó építését, amelynek megvalósítását a térségben tervezik.Az MTI kérdésére közölte: a kapacitásbővítés nyomán a jelenlegi 68 munkavállaló mellett további húsz embert alkalmazhatnak.

Forrás: MTI, kormany.hu

Fotók: Pelsőczy Csaba

Hírszerkesztő: Nagy László