"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Megnyílt a 2017-es FeHoVa - képgalériával!

Megnyílt a 2017-es FeHoVa - képgalériával!

A Földművelésügyi Minisztérium indítványozza egyes vadhús és a halhús áfájának 5 százalékra mérséklését annak érdekében, hogy az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói rétegekhez juthassanak el - jelentette be Fazekas Sándor a 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A szaktárca vezetője elmondta: az indítványt várhatóan a következő költségvetés előkészítésekor nyújtják be. Az áfacsökkentés fehéríti az ágazatot és munkahelyeket teremt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a FeHoVa a magyar vadászok ünnepe, idén 10 százalékkal több, 310 kiállító van jelen 17 országból, ami az esemény jelentőségét is mutatja. Ismertette: Magyarországon nőtt a vadhúsfogyasztás, a lőtt vad a vadgazdálkodási ágazat meghatározó bevételi forrása lett, 2005-höz képest 15-ről 25 százalékra nőtt  aránya az árbevételben. 2010-óta az értékesítési bevétel megduplázódott, megközelítette a 6 milliárd forintot.

Ismertette: Magyarországon nőtt a vadhúsfogyasztás, a lőtt vad a vadgazdálkodási ágazat meghatározó bevételi forrása lett, 2005-höz képest 15-ről 25 százalékra nőtt  aránya az árbevételben. 2010-óta az értékesítési bevétel megduplázódott, megközelítette a 6 milliárd forintot.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a FeHoVa megnyitóján bejelentette: megkezdődtek az előkészületek a 2021-es budapesti vadászati világkiállításra. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke hozzátette: az esemény megrendezését nagyban segíti, hogy az utóbbi években megújították a magyar vadgazdálkodás feltételrendszerét. Ennek során ésszerűbbé tették a fegyvertörvényt, új vadászati törvényt fogadott el az Országgyűlés és a kamarai törvény átalakítása megteremtette az Országos Magyar Vadászkamara finanszírozását.

Semjén Zsolt jelezte: a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás az első magyarországi vadászati világkiállítás fél évszázados jubileumával esik majd egybe. Az esemény megrendezésének előkészületeit megkezdték három helyszínen, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a hatvani vadászati múzeumban, és a megújult Budapesti Állatkertben.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kiállítást idén február 9 és 12. között rendezik, a négynapos rendezvény kínálatában fegyverbemutatók, vadászíjász-, solymász-, és kisállatbemutatók lesznek, a 22 állami erdészet bemutatja vadász- és kirándulóterületeit, megrendezik a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságot is.

A kiállítás résztvevőit köszöntötte Gabriel Csicsai, a díszvendég Szlovákia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, és George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke is.

A megnyitóról további képek a Híralbumok képgalériában tekinthetőek meg.

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László