"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

54.000 látogatója volt az idei FEHOVA-nak

54.000 látogatója volt az idei FEHOVA-nak

A tavalyinál is többen, csaknem 54 ezren látogattak el a régió legnagyobb vadász- és horgászkiállítására. A február 12. és 15. között 22. alkalommal megrendezett FeHoVá-n, valamint a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-n és a Karaván Szalonon hagyományosan a legjelentősebb hazai és külföldi kiállítók vettek részt. Mivel a FeHoVa a régióban is kiemelkedik a hasonló rendezvények közül, a látogatók között sok volt a külföldi. A kiállítók sikeres üzletkötésekről számoltak be: a tavalyinál lényegesen több áru cserélt gazdát a kiállításon.

A csütörtöki megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke méltatta a szervezőket, és elmondta: Magyarország alkalmas arra, hogy ismét vadászati világkiállítást rendezzen. Budapest utoljára 1971-ben adott otthont a rendezvénynek, a 2021-es 50. évforduló éppen megfelelő lehet a következő világesemény megrendezésére – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter – szintén a megnyitón - jelezte: a minisztérium szeretné elérni, hogy a magyar vadhús megkülönböztetett márkaként jelenjen meg a piacon bel- és külföldön egyaránt. A miniszter szavai azért is fontosak, mert az idei FeHoVa kiemelt témája volt a vadhús és halfogyasztás népszerűsítése. Az erről szóló szakmai találkozókat nagy figyelem kísérte, és sikeres volt a vadhús és halkóstoltatás is. A gasztronómia erősödése a FeHoVá-n azért is különösen fontos, mert 2016-ban a FeHoVá-n rendezik a nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d'Or magyar döntőjét. (A májusi, európai döntőt ugyancsak Budapesten, a Hungexpón rendezik.)

Idén először kaptak önálló pavilont a horgászok, akik pillanatok alatt „belakták” a jelentősen megnövelt teret. A D pavilonban még így is előfordult, hogy hatalmas tumultus alakult ki a horgász nyereményjáték sorsoláson vagy a sztárhorgászok standjainál. Nagy siker volt a többi között a horgász szimulátor és a most bemutatott vízalatti kamera, amelynek segítségével a horgászok „élőben” láthatják, mi zajlik az úszójuk körül. 

A hagyományos szarvasbőgő versenyre a idén is sokan neveztek, számos versenyző jött külföldről is. Rengetegen látták a rendellenes őztrófeákat bemutató mini-kiállítást, valamint a solymász- és kisállat bemutatókat.

Magyarország és a FeHoVa sikere, hogy a kiállítással egy időben, a Hungexpón tartotta ülését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) végrehajtó bizottsága.

Több mint ezer kutya vett részt a IV. FEHOVA-MEOE Nemzetközi kutyakiállításon, és sokan tekintették meg a FeHoVá-val egy időben a Hungexpón rendezett Országos Íjász Bajnokságot is.

Forrás: Hungexpo

Fotók: FEHOVA

Hírszerkesztő: Nagy László