2018. 02. 19. Ma Zsuzsanna, Eliza, Konrád névnapja van. Pontos idő: 18:23
Ágazati, szakmai hírek

Egyéniben a NEFAG, csapatban a Mecsekerdő nyerte az "FM kupa" fordulót Sarlóspusztán | 2017-06-21

Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat Baranyában

2017. június 16-án a Magyarországi Vadászlövészek Egyletével együttműködve került megrendezésre az Erdőgazdaságok Közötti Lövészverseny Sorozat „FM kupa” fordulója Sarlóspusztán, amely az Országos Bajnokság (OB) is volt egyben.

Az „FM kupa” forduló szervezését, 2015 után immár második alkalommal a Mecsekerdő Zrt. vállalta magára. A már hagyományosnak számító versenysorozat a nyár folyamán különböző helyszíneken kerül megrendezésre az erdőgazdaságok szervezésében, változatos lövész-számok formájában teszi próbára az indulók lőkészségét.

A regisztrációt és reggelit követően az induló csapatokat a Baranya vadászkürt egyesület kürtösei szólították gyülekezőhöz. A versenyzőket és vendégeket Keszi László a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, Ugron Ákos Gábor a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára, illetve Magyar Csaba, a Magyarországi Vadászlövészek Egyletének elnöke köszöntötte, ezt követően ismertette a programot Györök Lajos, a Mecsekerdő Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője.

Az európai színvonalú, olimpiai számok megrendezésére is alkalmas lőtéren 4 sörétes (2 Trapp és 2 Compac Hunting) valamint 5 golyós számban versengtek a csapatok és egyéni indulók, ötfős rottékba osztva. Golyóspuskával 100 méter távolságra kellett lőni oszlop mellől, fekve, lőbotról illetve szabad kézből, majd futóvad lövészeten 50 méterről mozgó vaddisznó alakra 5 lövést leadni.

A szervezők a gördülékeny lebonyolítás érdekében a bíróktól és a versenyzőktől az időbeosztás pontos betartását kérték, melynek köszönhetően fegyelmezetten, fennakadások nélkül zajlott a program.

Az időjárás ezúttal kegyes volt a versenyzőkhöz, a napot felhők takarták, így hőség nem volt és az eső is csak rövid ideig szemerkélt. Az eredményhirdetésre ismét vadászkürt hangjaira gyűltek össze a résztvevők. Az „FM kupa” díjait Ugron Ákos adta át. Az OB eredményeit Magyar Csabától tudhatták meg az indulók, érdeklődők.

Az FM kupa eredményei a következőképpen alakultak:

Csapatok versenyében:
1. Mecsekerdő Zrt. (Györök Lajos, Ács Péter, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor)
2. Nefag Zrt. (Csernus Zsolt, Dobos József, Kindla Norbert, Pap Norbert)
3. Gyulaj Zrt. (Király Attila, Csapó Károly, Bölcskei Gábor, Poszpics Péter)

Egyéni összesített pontszám alapján:
Pap Norbert (Nefag Zrt.)
Rimaszécsi László (Északerdő Zrt.)
Dobos József (Nefag Zrt.)
Gróf Áron (Zalaerdő Zrt.)
Ács Péter (Mecsekerdő Zrt.)

Egyéniben a NEFAG, csapatban a Mecsekerdő nyerte az
Forrás: Mecsekerdő Zrt.
Fotók: forrás
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Indul a tavaszi vándortábor-vezető pedagógus továbbképzés

Indul a tavaszi vándortábor-vezető pedagógus továbbképzés | 2018-02-07

30 órás képzés, 30 kreditpont, képzési helyszínek szerte az országban


Fedezd fel az örökséged! – 2018.

Fedezd fel az örökséged! – 2018. | 2018-02-01

Folytatódik a középiskolások online erdőismereti versenye - Jelentkezés:február 25-ig!


Országos Erdészbált tartott az Egyesület Siófokon - képgaléria!

Országos Erdészbált tartott az Egyesület Siófokon - képgaléria! | 2018-02-01

Hagyomány, közösség, összetartozás




Imperial22 futárszolgálat