"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fűts okosan!

Fűts okosan!

A Fűts okosan! komplex felvilágosító és tájékoztató kampány célkitűzése, hogy felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira, valamint elérhetővé tegyen minden olyan információt, amely a helyes fűtési technikát ismerteti – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Herman Ottó Intézetben megrendezett kampányindító rendezvényen.

Az államtitkár beszédében kiemelte: fel szeretnénk hívni a figyelmet arra is, hogy a közvélekedéssel szemben ma már a légszennyezésben nem a közlekedés és az ipari szektor jelenti a legnagyobb terhelést, hanem a helytelen lakossági tüzelés, így a miénk is felelősség.

A nyitó konferencián Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója elmondta: a szakiskolák tanulói, a 14-18 éves korosztály az a célcsoport, akiknek megszólítása igen releváns ebben a témában, hiszen az általuk szerzett információkat továbbadhatják családjuknak, ismerőseiknek is, elengedhetetlen továbbá a minél korábbi szemléletformálás. Beszédében hangsúlyozta, hogy a minisztérium feladatkörébe teljes körűen illeszkedő Fűts okosan! kampányban fontos szerepet vállalt az intézet. Mint hangsúlyozta: az ügy nem csak az intézetnek, de Magyarország számára is kiemelkedő.

A jó minőségű levegő az egészséges környezet alapeleme. A szennyezett levegő emberi egészséget, vegetációt, épített környezetet károsító hatása régóta ismert. Magyarország uniós csatlakozása jelentős előrelépést jelentett a levegőminőség-védelem területén, a szigorú előírások bevezetésével nagymértékben csökkent az energetikai szektor és általában az ipari tevékenységek által okozott levegő-terhelés, ugyanakkor az utóbbi években tapasztalt lakossági gázfelhasználás csökkenésével párhuzamosan a szilárd biomassza- és szénfelhasználás növekedett, olyannyira, hogy a lakossági szilárd tüzelés vált az egyik legjelentősebb forrásává a légszennyezettségnek.

A nem megfelelő tüzelőanyag jelentős mennyiségű kisméretű részecske-kibocsátással (PM10, PM2,5) jár, ami a legjelentősebb egészségügyi kockázatot jelentő légszennyező anyag. Ennek elsődleges forrása mára a lakossági fűtés lett (az elmúlt 15 év tendenciája, hogy 50 százalékról 70 százalékra növekedett a háztartások hozzájárulása az ország kisméretű szállópor kibocsátásához).

A fűtési szezon kezdetével tapasztalható a levegőminőség romlása, különös tekintettel azokon a területeken, ahol a lakosság előszeretettel fűt fával vagy szénnel, esetenként hulladékkal. A rossz minőségű és veszélyes anyagokkal (pl. hulladékokkal) történő fűtés, a helytelen tüzeléstechnika és a nem megfelelően kialakított tüzelőberendezés használatának oka legtöbbször az alapvető – olykor életmentő – ismeretek hiánya.

Sokan még mindig nem tudják pontosan, hogy mivel és hogyan lehet biztonságosan fűteni, mire kell odafigyelni a tüzelővásárlás során, hogyan kell tárolni és mikor lehet azzal hatékonyan és biztonságosan fűteni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a környezetbarát tüzelőberendezés vagy fűtési rendszer, milyen fűtésre alkalmas a kémény. Gyakran megfeledkeznek az emberek arról, hogy milyen súlyos környezeti és egészségügyi hatásai vannak a helytelen tüzelésnek, például a különböző hulladékok tüzelőberendezésben történő vagy kültéri égetésének.

A világon több mint 3 millió ember, Európában megközelítőleg 600 ezer, Magyarországon 8-14 ezer ember érintett a légszennyezés következtében kialakult betegségekben, az ezekből következő korai elhalálozásban. A Föld lakóinak 92 százaléka él az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott PM10 légszennyezettségi érték feletti szennyezett területeken.

A Földművelésügyi Minisztérium, az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága és a Herman Ottó Intézet ezért egy komplex tájékoztató kampányt indít, Fűts okosan! címmel.

A kampány változatos kommunikációs csatornákat felhasználva igyekszik felhívni a figyelmet a szó szerint „égető” problémára, az ezzel kapcsolatos fontos információkat megosztani. Fő eleme a tudásbázisul szolgáló www.futsokosankampany.hu honlap, amelyen minden érdeklődő számára hasznos tájékoztató anyagok és valamennyi – bárki által használható – kampányelem megtalálható, letölthető (kinyomtatható plakátok, kiadványok, kisfilmek, rádióspot).

A média megjelenéseken túl, civil fórumokon és különböző rendezvényeken megjelenve kívánjuk az érdeklődést fenntartani, a biztonságot jelentő ismeretanyagot átadni, mert hisszük, hogy kölcsönös együttműködéssel pozitív környezeti, levegőminőségi és ebből fakadóan egészségügyi változást tudunk elérni.

Tájékoztató anyagaink megosztásával, terjesztésével Ön is hozzájárulhat környezete és saját egészsége jobbá tételéhez!

Köszönjük közreműködését!

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: FM

Hírszerkesztő: Nagy László