"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A füzérradványi Károlyi-kastély park térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciója

A füzérradványi Károlyi-kastély park térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciója

2014. május 29-én került sor Füzérradványban a Károlyi-kastély park rekonstrukcióját szolgáló projekt nyitórendezvényére. Az ünnepségen Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy kezdeményezték dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszternél egy olyan nap kijelölését, melyet országszerte a páratlan növénykincseket felsorakoztató növénykerteknek szentelnek. Az Arborétumok Napjának megtartására május 29-ét javasolják, ami a vegetációs időszak növényfajokban talán leggazdagabb periódusába esik.

A rendezvény résztvevői megismerhették a Károlyi-kastély park rövid történetét Alföldy Gábor, a Forster Központ osztályvezetőjének tolmácsolásában, a projektet pedig Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. osztályvezetője mutatta be.

A projekt előkészítése 2009 márciusától 2014 januárjáig zajlott, s a számos rekonstrukciós tevékenységet szakmailag olyan előkészítő munkák alapozták meg, mint teljes geodéziai és növénykataszteri felmérés, történeti kutatás, régészeti feltárás, és a tervek engedélyeztetése. A beruházás során megvalósulhat a hajdani Nagy-halastó és a Kis-halastó kiépítése, a zsiliprendszer és támfalak felújítása, továbbá a parkban található források rendbetétele. A zöldterületek ápolása, az idős faegyedek kezelése és metszése, illetve a kastélypark bevezető útja, a Fenyves-allé megújítása mellett sor kerül új kerítésszakaszok és kapuzatok valamint a sétányok kiépítésére is.

Aprojekt 249.841.530 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül, és a tervek szerint 2015. május 31-ig meg is valósul. A füzérradványi Károlyi-kastély park térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciója című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programja keretében valósulhat meg.

A rendezvényt követően megtörtént a munkaterület átadása. A projekt kivitelezési munkáinak „nyitásaként” – mint szimbolikus alapkőletétel - egy facsemete került elültetésre a kastély belső parkjában, egy kidőlt történeti múltú fa helyére.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László