"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szigorúbban lép fel a Gemenc Zrt. februártól az illegális agancsgyűjtőkkel szemben

Szigorúbban lép fel a Gemenc Zrt. februártól az illegális agancsgyűjtőkkel szemben

Szigorúbban lép fel a Gemenc Zrt. februártól az illegális agancsgyűjtőkkel szemben, akik a gazdasági károkozás mellett a vadállományt is zavarják az ártéri erdőben - mondta a zrt. szekszárdi erdészetének vezetője.

Az erdőgazdaság a kijelölt turistautak kivételével korlátozza a belépést a gemenci erdőbe, a gazdaság dolgozói rendőrök segítségével igyekeznek tetten érni az engedély nélkül gyűjtőket - tette hozzá Kovács Gábor. A korlátozásokat a társaság közzéteszi az erdők bejáratainál, a környező településeken és honlapján is.

"Azt tapasztaltuk, hogy hiába tett sokat az erdőgazdaság az illegális gyűjtés visszaszorításáért, nem sok sikerrel járt" - tette hozzá. A korábbi években a Gemenc Zrt. több engedélyt kiadott az agancsok gyűjtésére, az idén azonban csak az erdészetnél alkalmazásban állók kaphatnak ilyen engedélyt.

A zrt. korábban fizetett a levetett agancsokért, amelyek a vadászatra jogosultak tulajdonai, de a magasabb feketepiaci árral nem akarnak versenyezni - húzta alá a szakember. A gímek agancshullása februárban és márciusban zajlik; évente mintegy 1500 kilogramm agancsszár kerül az erdőgazdasághoz, és becslések szerint legalább ennyit visznek el az engedély nélkül gyűjtők.

A hullott agancsot kilogrammonként nettó 4000 forintért lehet értékesíteni, a gazdasági kárnál azonban nagyobb problémát jelent a vadállomány megzavarása. A gyűjtők ugyanis sokszor éjszaka is keresik az agancsot és követik a bikákat, amelyek az agancslevetés miatt ebben az időszakban sérülékenyebbek. A zavarás miatt a vaddisznókocák elhagyják vackukat, a malacok pedig kihűlhetnek - magyarázta az erdészeti vezető. A hullott agancsokból a szakemberek fontos információkhoz juthatnak a vadállományról is - jegyezte meg.

A Gemenc Zrt. összesen mintegy 55 ezer hektáros vadászterületén becslés szerint 1500 és 2000 közötti a gímállomány létszáma, telente az állatok 1-2 százaléka pusztul el.

Forrás: MTI, hirado.hu

Fotók: vadaszforum.net

Hírszerkesztő: Nagy László