"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Hamarosan egységes alapokon mérhetik fel a vadkárokat

Hamarosan egységes alapokon mérhetik fel a vadkárokat

Várhatóan hónapokon belül megjelenik az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely új alapokra helyezi majd a vadkár felmérését.

A vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly megközelítette a 2,6 milliárd forintot. Ennek negyede egyetlen megyében, Somogyban realizálódott, ezt Zala és Baranya megye követte a sorban, 13-13 %-kal. Az országos vadkár több mint fele tehát három megyében koncentrálódik – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a SEFAG Zrt. és a Syngenta 2018. június 28-án rendezett konferenciáján, Zselickisfaludban.

A NAK elnöke hozzátette, az útmutató alkalmazásával javulhat a földhasználók és vadgazdálkodók közötti viszony, és csökkenhet az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan növekvő tendenciát mutató vadkár.

A vadkár kérdéskörét a 2015-ben elfogadott új vadászati törvény új alapokra helyezi. Mint Győrffy Balázs elmondta, a vadkár felmérése téren komoly előrelépést jelent majd a vadászati szervezetek, illetve a kapcsolódó szakterületek tudományos műhelyei által kialakítás alatt álló egységes vadkárfelmérési útmutató (EVU).

Ez négy pillére épül majd: a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény készítésére. A szakértők arra törekedtek, hogy az útmutató szakmai konszenzuson alapuljon, egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, alkalmazása a lehető legrövidebb és legkorrektebb kárrendezési eljárást biztosítson. Fontos cél volt még, hogy olcsó végrehajtású eljárást tegyen lehetővé, a vadkár mértékének megállapítása objektív legyen, a felmérés a kár megállapításában résztvevő személyek szubjektivitásától mentes, ellenőrizhető és azonos végeredményt adjon. Az EVU hónapokon belül hatályba léphet, és országosan egységesen alkalmazhatják.

Mint a konferencián elhangzott, a „legjobb” vadkár az, ami be sem következik – a SEFAG például egy (most a szakembereknek is bemutatott) vadlegelőt alakított ki, hogy a vadak ne a mezőgazdasági területeken, hanem ezeken találják meg a megfelelő táplálékot.

Forrás: NAK

Hírszerkesztő: Nagy László