"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Indul az EU Biológiai Sokféleség Stratégia kutatási programja

Indul az EU Biológiai Sokféleség Stratégia kutatási programja

A Földművelésügyi Minisztérium koordinációjában „A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok” címmel stratégiai kutatási program indul. A projekt keretében tervezzük egyebek mellett a 2020-ig szóló EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2. célkitűzésében foglalt egyes feladatok hazai megvalósítási lehetőségeit feltáró kutatások elindítását is. Ennek részét képezi „A hazai zöldinfrastruktúra megőrzését és fejlesztését megalapozó stratégiai keretek meghatározása” című projekt.

A feladat teljesítéséhez elengedhetetlennek tartjuk a kapcsolódó szakmai és közigazgatási szervezetek, szakértők minél szélesebb körű bevonását, ezért arra kérjük Önt, mint a téma szakértőjét, hogy a mellékelt kérdőív kitöltésével segítse elő munkánkat. Kérjük továbbá, hogy az Ön által képviselt szervezet munkatársainak közreműködése érdekében szíveskedjen jelen levelünket továbbítani kollégái/tagsága számára is.

Az elektronikusan kitölthető kérdőív az alábbi linken érhető el, kérjük legkésőbb 2017. február 10-ig (péntek) szíveskedjenek kitölteni: https://goo.gl/forms/1u8KSxiYYYpwaonG2

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium

Hírszerkesztő: Túri János