"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdei iskola fejlesztés kezdődött el Somoskőn

Erdei iskola fejlesztés kezdődött el Somoskőn

Léva és Somoskő helyszíneken közös projektben erdei iskola fejlesztéseket valósít meg a LESY SR. és határon túli partnere, az Ipoly Erdő Zrt. Az SKHU/1601/1.1/009. sz. „Erdészek a környezettudatos nevelésért “ INTERREG pályázat az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. 

A projekt nyitó sajtótájékoztatóját Somoskőn tartották, ahol Kiss László az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, Vlastimil Uhlik a Lévai Erdészet üzemvezetője ismertették a közös kezdeményezés céljait. A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár, a Nógrád megyei Kormányhivatal nevében dr. Szabó Sándor kormánymegbízott mondott köszöntőt. A pályázat részleteit Pintér Zoltán pályázati menedzser mutatta be.

Az erdei iskolai fejlesztések célja, hogy a fiatalabb generáció számára bemutassa, a környezeti nevelés és az erdőpedagógia eszközeivel a határ menti térség különleges természeti értékeit.

Emellett az „Erdészek a környezeti nevelésért“ projekt elvárása és célja az, hogy felkeltse a Léva és Salgótarján környékén élő lakosság érdeklődését a határtérség különleges természeti értékei iránt, ismeretterjesztő és oktató eszközök segítségével hangsúlyt fektetve a fiatal korosztályra, és így nem kis hatással támogatni az idegenforgalmat is.

Az erdészek a határ mindkét oldalán már hosszú ideje felismerték azt a tényt, hogy az ember viszonya a kulturális értékekhez, de kiváltképpen a természeti értékekhez nagy mértékben befolyásolja az ember tudatosságát és a nyilvánosan hozzáférhető információkat. Azt is tapasztalják, hogy a nagy nyilvánosság nem érti a fenntartható erdőgazdálkodás jelentőségét. Ebben a határtérségben egyelőre hiányoznak olyan létesítmények, ahol a környezeti oktatást és az erdőpedagógiát hatékonyan alkamazni lehetne.

A LESY SR és az Ipoly Erdő Zrt. ezért úgy döntöttek, hogy a határmenti természeti értékek ismertetése mellett bemutatják ezt a területet, mint erdei ökoszisztémát és egyben az erdők maradandó fenntartható gazdálkodását, amely biztosítja az erdők megmaradását a jövő generációi számára.

A Lévai erdei iskola a 4 100 m² területén egy egészen új felfogással, bent a városban épül fel, interaktív természeti bemutató tereket alakítanak ki az épületben, az udvaron kis zöld szigetet, mini arborétumot, használva a vizuális megfigyelés lehetőségeit egyben segítik a gyakorlati ügyességek fejlesztését. A Somoskői erdei iskola és a látogatóközpont, több mint 5900 m² területtel a magyarországi hálózat bővítéséhez járul hozzá. A térség földrajzi fekvése révén - Somoskői vár, Salgó vára, Novohrad- Nógrád Geopark, magas arányú erdőterület, Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet - alkalmas helyszín a központ programjának egész éves betöltésére.

A pályázat teljes költségvetése 1 438 788,96 euro, ebből a LESY SR., mint vezető partner 723 011, 04 euro, az Ipoly Erdő Zrt. 715 777,92 euro összegben valósíthatja meg a pályázatban meghatározott célokat. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 

Forrás: Ipoly Erdő Zrt., LESY SR

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László