"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Játszótér fejlesztés Debrecenben állami erdőgazdasági támogatással

Játszótér fejlesztés Debrecenben állami erdőgazdasági támogatással

Most már nem csak béka, hanem egy hatalmas hajó és egy repülő is van a debreceni parkerdei tó partján. Ma adták át a játszótér új elemeit a Békás-tó melletti területen. 13 millió forintba került a játszótér bővítése. A költségek több mint felét az önkormányzat fizette, a többit pedig állami cégek felajánlásaiból fedezték.

Négy különböző, felnőttek által is bejárható szinttel rendelkező, 16 négyzetméteres fedélzetű hajóval és egy propelleres repülőgéppel bővítették a játszóteret a Békás-tónál. A beruházással határidő előtt végeztek el, s az új játszóelemeket pénteken már birtokba is vehették a gyerekek.

Papp László polgármester elmondta, 2014-ben, amikor átadták a megújított Békás-tavat és az új játszóteret, hamar kiderült, hogy a játszótér kicsi, mivel nagyon sok gyerek használta. „Már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy keressünk új játszóeszközök telepítésére alkalmas területet és találjuk ki, milyen új eszközökkel lehetne előrukkolni, a gyerekek mi iránt érdeklődnek. Aztán megszületett a döntés is a fejlesztésről, az ASAPA Alkotócsoport tagjai megtervezték, s most látható a fantasztikus hajó és a propelleres repülőgép, amit örömünkre a gyerekek rögtön birtokba vettek” – fogalmazott Papp László.

A polgármester beszélt arról is, hogy a hajót kerekesszékkel is lehet használni, így a mozgássérült gyerekek az ilyen problémával nem küzdő gyermekekkel együtt tudnak játszani. „Nagyon fontos missziója lehet ennek a játszóeszköznek, közelebb hozni egy picit azokat a gyerekeket, akik az aktív mozgásból sajnos nem tudják úgy kivenni a részüket azokhoz a gyerekekhez, akik aktívan tudják élni az életüket” – nyilatkozta a városvezető.

A játszótér bővítése nettó 13 millió forintba kerül, amelyből 7 millió forintot finanszírozott Debrecen városa. Egymillió forinttal járul hozzá a költségekhez a Szerencsejáték Zrt., a Nyírerdő Zrt. pedig ötmillió forinttal támogatta a beruházást.

Felelős állami erdőgazdálkodóként úgy érezzük, hogy az erdő környezeti szerepére fel kell hívni a figyelmet. Tőlünk elvárják a tulajdonosaink az erdővel való nyereséges gazdálkodást, s a nyereségből mi mindig fordítunk közjóléti fejlesztésekre is. Ennek hagyománya van Debrecenben és a Debrecen környéki erdőkben is; ennek az újabb állomása, hogy ennek a játszótérnek a fejlesztését is támogatta a Nyírerdő” – hallhattuk Szalacsi Árpádot, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatóját.

Debrecen önkormányzata ebben az évben 15 millió forintot költ játszóterei karbantartására és üzemeltetésére. A városban 120 játszótér működik. A Zöld város programban a tervek szerint öt új játszóteret építenek és 13-at újítanak fel.

Az átadáson elhangzott az is, hogy a város egyik kiemelt fejlesztési övezete a Nagyerdő, ahol a tervek szerint az Ötholdas Pagony játszóteret éppúgy fejleszteni fogják, mint az állatkertet, a strandfürdőt pedig igaz vizes élményparkká alakítják át.

Forrás: dehir.hu

Fotók: Miskolczi János

Hírszerkesztő: Nagy László