2018. 06. 18. Ma Arnold, Levente, Doloróza névnapja van. Pontos idő: 02:08
Ágazati, szakmai hírek

Juhász István megvédte címét a magyar STIHL Timbersports Champions Trophy bajnokságon | 2018-06-11

A jövő sportfavágó-tehetsége a 15 éves Strúbel Bence, aki édesapjával mérkőzött meg a 3. helyért

A 2018. június 3-i STIHL Timbersports Champions Trophy bajnokságon ismét Juhász István szerezte meg az első helyet, a verseny azonban nem várt küzdelmet is hozott. Strúbel József „Dedi” ugyanis fiával, a 15 éves Strúbel Bencével csatázott a 3. helyért. A sportfavágók országos megmérettetésén minden induló nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen a STIHL Timbersports Champions Trophy során egyénenként kell teljesíteni azt, amit a világversenyen csapatban, ezért ez a legnagyobb fizikai erőt igénylő viadal.

A magyar STIHL Timbersports Champions Trophy egy időmérővel kezdődött, amely után a leggyorsabb nyolc versenyző mérhette össze erejét a bajnoki címért. Az indulók párban csatáznak egészen addig, amíg meglesz a győztes. A sportfavágás legjobbjai négy versenyszámban küzdenek: a versenyszámok egymás után, megszakítás nélkül következnek. Az első szám, a Stock Saw motorfűrészes szám után a fejszével végzett Underhand Chop versenyszám, majd a közel két méter hosszúságú, egy emberes fűrésszel teljesítendő Single Buck következik. A sort a Standing Block Chop zárja, amely a fa fejszével történő kivágását szimulálja. A versenyzőknek mindent bele kell adniuk, a továbbjutásról sokszor csupán minimális különbség dönt. A versenyszámok gyors egymásutánja magasfokú kitartást, precizitást és taktikát követel a sportolóktól, akik eközben a teljesítőképességük határait feszegetik.

A bajnokság abszolút meglepetése a 15 éves Strúbel Bence volt, akiről a verseny után bátran kijelenthetjük, hogy a jövő nagy reménysége. Bence édesapjával vívott a 3. helyért, aki nagy küzdelemben, de ezúttal még győzni tudott. A döntőbe végül Juhász István és Hamvasi Ferenc jutott be, a csatából az előbbi került ki győztesen. „Nagyon örülök, hogy a sportfavágás az extrém sportok között egyre népszerűbb Magyarországon. Egy izgalmas versenyben, ahol nem minden a papírforma szerint alakult, óriási dolog elsőként végezni. Emellett szeretnék gratulálni Strúbel Bencének, akit kimagasló tehetségnek tartok, és aki bebizonyította hihetetlen elszántságát. Biztos vagyok benne, hogy a következő években a bajnoki címre is esélyes lesz” – összegezte a verseny tapasztalatait Juhász István, aki ezzel a címmel harmadik elsőségét gyűjtötte be.

Az Országos STIHL Timbersports Champions Trophy eredménye:

  1. Juhász István
  2. Hamvasi Ferenc
  3. Strúbel József
  4. Strúbel Bence
Juhász István megvédte címét a magyar STIHL Timbersports Champions Trophy bajnokságon
Forrás: Andreas STIHL Kft.
Fotók: Andreas STIHL Kft.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Dr. Király Pál búcsúztatása

Dr. Király Pál búcsúztatása | 2018-06-06

Gödöllőn helyezik nyugalomra Egyesületünk tiszteletbeli tagját


Elhunyt dr. Király Pál

Elhunyt dr. Király Pál | 2018-06-05

Gyászhír


Családi napot tartott az OEE Szombathelyi Csoportja - videó!

Családi napot tartott az OEE Szombathelyi Csoportja - videó! | 2018-06-04

Tíz éve szervezik a rendezvényt



Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője | 2018-06-13

Szakmai napot tartott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.


A Dráva-sík katedrálisai

A Dráva-sík katedrálisai | 2018-06-12

Interaktív erdészeti túra Szentegáton




Imperial22 futárszolgálat