"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

266 kilométernyi kék jelzés újult meg a Dél-Dunántúlon

266 kilométernyi kék jelzés újult meg a Dél-Dunántúlon

Az Országos Kékkör 2,7 milliárd forintos uniós támogatással újul meg szeptember végéig. A Dél-Dunántúl régió fejlesztéseit Pécsen mutatta be a Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnere, a Mecsekerdő Zrt.

A munka a 2550 kilométeres útvonal felmérésével indult – mondta el Széki Gabriella, a Magyar Természetjáró Szövetség kommunikációs szakembere, aki hozzátette – az országos fejlesztéseket, amelyek több mint 210 helyszínt és több száz kilométernyi turistautat érintettek, 21 konzorciumi partner segítségével valósítják meg. A konkrét feladatokat ismertetve Széki Gabriella elmondta: a 2,7 milliárd forintos támogatás révén megtisztították a benőtt növényzettől a gyalogos utakat, helyreállították a forrásokat, felújították az úton található kilátókat és pihenőhelyeket, kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki. Újrafestették a nyomvonalról tájékoztató kék jelzéseket, és egységes információs táblákat helyeznek ki. Felújítják a pecsételőhelyeket, melyek az Országos Kékkör jelvényszerző túramozgalmának ellenőrzőpontjain találhatóak. Több helyen modern turistaszállásokat hoznak létre. Szintén része a projektnek egy, a túrázókat segítő térinformatikai rendszer, a TTR elkészítése is, illetve több, okostelefonokon futó, túrázást segítő mobilalkalmazás.

Mindezzel az Országos Kékkör így olyan ökoturisztikai attrakcióvá vált, ami egyaránt igénybe vehető pihenési, rekreációs, üdülési és teljesítménytúrázás, sport céljára. A két és félezer kilométeres bejárható távjával a Kékkör Európa egyik legszebb, legmodernebb és leghosszabb egybefüggő túraútvonala, a fejlesztések révén pedig meg is felel ennek a méltó rangnak” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A Dél-Dunántúl régióban történt fejlesztéseket ismertetve Ripszám István a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese és a Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke elmondta, hogy összesen mintegy 266 kilométernyi szakaszt, ezen belül 12 kilométer kerékpáros útvonalat érintett a felújítás. Harmincnál is több fedett és fedetlen pihenőt alakítottak ki, vagy újítottak fel az Országos Kékkör dél-dunántúli vonalán. Két új kilátót építettek Mesztegnyőn és Őcsényben, ill. két hidat is felújítottak a Somogy megyei Zselickislakon és Patcán. A fejlesztések hét forrás környezetének rendbetételét, természetőrház építését és a turisták higiéniai igényeit kiszolgáló infrastruktúra megépítését is magába foglalták. A fejlesztések zöme már elkészült, a projekt szeptember végi határidejéig mindennel készen lesznek, közte a turistákat informáló, modern tájékoztató táblák kihelyezésével is – ismertette Ripszám István, aki maga is lelkes természetjáró.

További újdonság az ún. Ranger-rendszer: az Országos Kékkört hasonló hosszúságú távokra bontották, ezek mindegyikének személyes felelőse lesz annak érdekében, hogy a felújítást követő állapotok minél tovább szolgálják a túrázók kényelmét. A Rangernek jelenthetők a kirándulás során tapasztalt károk – például a nyomvonalra dőlt fák -, aki mielőbb gondoskodik a helyreállításról.

Az érdeklődők az Országos Kékkörről az mtsz.org honlapon tájékozódhatnak, és számukra tájékoztató film is készült, melyet szintén bemutattak a sajtótájékoztatón. A projekt keretében a következő hetekben nem csak a hazai, de a külföldi aktív túrázókat is megszólítják.

Forrás: turistamagazin.hu

Fotók: Mecsekerdő Zrt., Café PR

Hírszerkesztő: Nagy László