"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fakitermeléstől az erdősítésig - őszi-téli erdészeti feladatok

Fakitermeléstől az erdősítésig - őszi-téli erdészeti feladatok

Magyarország területének több mint 20 százalékát, közel kétmillió hektárt teszik ki az erdők. Tulajdonosi megoszlásban már évek óta magángazdálkodók végzik a telepítések nagy részét, hiszen ezt támogatják a pályázatok is – közölte rádiónkban a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetője. Klemencsics András elmondta, habár népszerű a tűzifa rezsicsökkentés, továbbra is gond az illegális kitermelés. Erre egy erdővédelmi őrszolgálat adhatna megfelelő választ.

Országosan az erdők 55-60 százaléka van állami tulajdonban, és ha területük száma nem is, az arány maga csökken, mivel új erdőket jellemzően inkább magánterületeken telepítenek – közölte rádiónkban Klemencsics András. Az uniós támogatásokkal is inkább ezt ösztönzik, valamint jövedelempótlásban is részesül, aki új telepítésbe fog. Ezzel szemben az állami területekre csak alaptámogatás jut. Távlati cél, hogy a jelenlegi húsz százalékot – mely a Trianon utáni 11,5 százalékról gyarapodik folyamatosan – 27-re növeljék a következő évtizedekben, amihez 5-600 ezer hektárnyi erdőt kellene telepíteni. Főleg az Alföldön indultak eddig telepítések, gyakran olyan helyeken, amelyek a mezőgazdaságban kevésbé hasznosíthatóak, egy erdőnek azonban jó talajt biztosítanak. Az újonnan telepített erdőknél a legnépszerűbb fafajta manapság a jól felhasználható akác, amely már az állomány 20-22 százalékát is kiteszi, de a tölgy és a cser is ilyen mértékben van jelen, míg a bükk 13 százalékra tehető – tájékoztatott az igazgató.

Az őszi időszak egyik legfontosabb feladata a fakitermelés megkezdése. Az Erdészeti Igazgatóság vezetője kiemelte, hogy erre a vegetációs időszakon kívül van lehetőség azért, hogy az egyéb növényzet ne sérüljön az erdőben. Ezzel párhuzamosan indul meg az erdősítés is, amely általában tavaszig elhúzódik, mikor már felenged a fagy. Itthon nagyjából 13 millió köbméter faanyag terem meg, melyből 7 és fél millió kerül kitermelésre. Ennek fele végzi tűzifaként, a maradékot pedig iparilag használják fel, mindennapi használati eszközök gyártására. Klemencsics felhívta a figyelmet, hogy a fakitermelés után a tulajdonosnak két éven belül fel kell újítania földjét, aki nem teszi meg, komoly bírságra számíthat. Ezek ellenőrzése az egyik fő feladata jelenleg az igazgatóságnak.

Minden erdőre tíz évente készítenek egy tervet, amely meghatározza – a jogszabályoknak megfelelően -, hogy az adott területre milyen feladatok elvégzése hárul. Ez a hatósági feladat állami szolgáltatásként jár minden tulajdonosnak. Maga az alkotmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy folyamatosan nőjön országunkban az erdőterület, amihez óvni kell azt – tette hozzá.

Az igazgató elmondta, a tűzifa árának kormányzati csökkentése meglátszik az értékesítésen is: Pest megyében már legalább 30.000 köbméter el is kelt a meghirdetett 170.000-ből. Ennek ellenére is gyakori, és komoly problémát okoz az illegális fakitermelés. Vannak, akik egyszerűen csak fáznak, és ezért kényszerülnek törvénytelen útra, mások azonban ipari mennyiségben lopnak, hogy jövedelemhez jussanak. Amíg fel nem áll az erdővédelmi őrszolgálat – amit már törvényben le is fektettek -, a rendőrök és a tulajdonosok próbálják kiszúrni az illetéktelen személyeket az erdőben. Jelenleg már az igazolatlan fűrészbirtoklás is büntetést von maga után – szögezte le Klemencsics.

A vendég kiemelte, hogy Pest megyében uniós forrásból nemrég túraútvonalak és turistaházak újultak meg. Klemencsics a kalandvágyóknak ugyanakkor azt javasolja, viselkedjenek úgy, mintha „természet templomában” lennének, de saját magukra, és egymásra is figyeljenek oda. Örök téma a kullancsok elleni védekezés, de a vaddisznókkal sem szerencsés ujjat húzni.

A rádióinterjú teljes anyaga a szövegkapcsolóra kattintva hallgatható meg.

Forrás: OrientPress

Fotók: OrientPress

Hírszerkesztő: Nagy László