"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ki mit lát a kilátókból?

Ki mit lát a kilátókból?

A június 12-én átadott, a Piliscsaba melletti Nagy-Kopasz hegy tetején épült Dévényi Antal-kilátóval együtt hét kilátó várja a turistákat a Pilisi Parkerdő területén. A cél az, hogy minél többen megismerjék ezeket a kilátókat és az onnan nyíló kilátást – most pedig egy pályázatnak köszönhetően mindezt meg is oszthatják másokkal.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai beruházásai az elmúlt két évben jelentősen növelték a Budapest környéki erdők turisztikai szolgáltatásának színvonalát és vonzerejét. Ennek megfelelően a látógatószám is egyre növekszik, egyes területeken hétvégenként csaknem a belvárosihoz hasonló forgalom tapasztalható. A Parkerdő többek között ezért is szeretné, ha a kirándulók és a turisták minél több területet, eddig kevésbé ismert útvonalat fedeznének fel. Jó program lehet az összes kilátó és kilátópont felkeresése; erre ösztönöz most a Pilisi Parkerdő fotópályázata.

A 2015. június 20-ától augusztus 31-ig zajló fotópályázaton részt vevő kalandoroknak a nyár folyamán minimum öt kilátót vagy kiépített kilátópontot kell meghódítaniuk és mindezt képekkel dokumentálniuk. A legszebb, legjobban sikerült, leghangulatosabb, a Pilis utánozhatatlan szépségét leghűebben visszaadó látképek közül választjuk majd ki azt a fotót/fotógalériát, ami a Pilisi Parkerdő Zrt. Facebook-oldalának borítóképe(i) lesz(nek) az elkövetkező időszakban.

A játékban résztvevő kilátók és kilátópontok:

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba
  • Boldog Özséb-kilátó, Pilis-tető
  • Csergezán Pál-kilátó, Nagy-Kopasz
  • Kaán Károly-kilátó, Budapest, Nagy-Hárs-hegy
  • Árpád-kilátó, Budapest, Látó-hegy
  • Zsitvay-kilátó, Visegrád
  • Makovecz Imre-kilátó, Budapest, Kis-Hárs-hegy
  • Vaskapu-hegyi kilátópont, Esztergom
  • Dobogókő

A pályázatra beküldött képeket a Pilisi Parkerdő Zrt. Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pilisiparkerdo) várják megosztásként vagy ugyanott privát üzenetben, a lehető legnagyobb felbontásban.

A fotók készítői egyben hozzájárulnak képeik szabad közléséhez és esetleges szerkesztéséhez, a verseny ideje alatt a Pilisi Parkerdő Facebook-oldalán minden képet közzétesznek a fotós nevével.

Nyeremények:

Az első helyezett nyereménye: háromnapos családi üdülés a Som-hegyi turistaházban (szállás 2 éjszakára, 2 felnőtt és 2 gyerek számára ellátás nélkül, 2016. augusztus 31-ig felhasználható)

A második helyezett nyereménye: éves családi bérlet a Budakeszi Vadasparkba (2 felnőtt és 2 gyerek számára) és egyszeri családi belépő a Budakeszi Vadaspark Kalandparkjába

A harmadik helyezett nyereménye: egyszeri családi belépő a Budakeszi Vadasparkba és a Budakeszi Vadaspark Kalandparkjába

A közönségdíjas nyereménye (a képre érkezett like-ok, kommentek és megosztások alapján): A mi erdőnk magazin éves előfizetés

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László