"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Kihelyezett Bányász-Kohász Ünnepi Kari Tanácsülés volt Sopronban

Kihelyezett Bányász-Kohász Ünnepi Kari Tanácsülés volt Sopronban

Június 5-6-án öt év után, ismét visszatért Sopronba a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara (volt Bányamérnöki Kar), és Műszaki Anyagtudományi Kara (volt Kohómérnöki Kar) közös, kihelyezett Ünnepi Kari Tanács Ülést tartani. A rendezvényre a harmadik ősi kart, az Erdőmérnöki Kart is meginvitálták. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Miskolci Egyetem vendégei voltunk itthon, Sopronban. A találkozó a „Selmeci diákhagyományok” a közös múlt jegyében zajlott: egymásra figyelve, barátságban és vidámságban.

A miskolci „vendég házigazdák” pénteken egy óra körül érkeztek, mintegy 50 fő a kibővített Kari Tanácsból és 13 hallgató. A Nyugatban elfogyasztott ebéd után nagy sikerrel mutattuk meg a Szt. Borbála táróban Dr. Horvát Tamás adjunktus bányászlámpa kincseit, a LIGNEUM-ban a selmeci gerinces állattani gyűjtemény ott kiállított részét és a Botanikus Kertet.
 
Este, a „P” épület aulájában közös Bányász-Kohász-Erdész Szakestélyt tartottunk, ahol a fő hangsúly az összetartozáson volt. Mindhárom Kar képviselői nagyon jól érezték magukat. A komoly felszólalások - a két egyetem életét meghatározó témák - utáni vidám poharak jó alapot teremtettek a „szabadfolyás” idejére egy jókedvű, közös nótázáshoz.
 
A szombat délelőtt a Kihelyezett Ünnepi Kari Tanáccsal telt, ahol a három kar kilátásai, a közeljövő és a kissé távolabbi kilátások, valamint a közös örökség, a hagyományok őrzése és éltetése, egymás kölcsönös támogatása voltak a fő témák. Búcsúzóul kedves „vendég házigazdáink” Miskolcra invitáltak bennünket, egy hasonló rendezvényre.

Forrás: NYME EMK

Fotók: NYME EMK

Hírszerkesztő: Nagy László