"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Komoly károkat okoznak a fatolvajok a KEFAG Zrt.-nek

Komoly károkat okoznak a fatolvajok a KEFAG Zrt.-nek

Az elmúlt három évben csökkenő tendenciát mutatott a falopásokkal okozott kár a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kezelésében lévő erdőterületeken, de még mindig jelentős összegről van szó. A társaság lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy a tolvajok egyre kevesebb faanyagot tulajdoníthassanak el.

A fákat néhány napja vihették el a tolvajok a Csalánosi parkerdő területéről. Erre utalnak a friss vágási felületek is. Odébb még csak előkészítették a lopást, a fatörzs nagyobb részét már átfűrészelték, de valamilyen ok miatt nem fejezték be a vandál munkát. Antal Zoltán, a KEFAG Zrt. erdőőrzési felügyelője elmondta: az sem ritka, hogy a kivágott fának csak egy részét viszik el az elkövetők.

A KEFAG Zrt. Bács-Kiskunban több mint ötvenhatezer hektár erdőterületen gazdálkodik, összesen hatvannégy település határában. Ebből 2013-ban huszonegy településen jelentettek a kollégáink illegális fakitermeléseket. Ennek a nagysága a megyében közel hárommillió forint volt. Érdekesség, hogy amíg korábban a lábon álló fák kitermelése volt a jellemző, 2013-ban a készletezett faanyagot vitték jobban az elkövetők- mondta el Antal Zoltán a KEFAG Zrt. erdőőrzési felügyelője.

A falopások mértéke az elmúlt években csökkent. A legnagyobb kárt az utóbbi esztendőkben 2010-ben okozták a tolvajok, akkor több mint hét és félmillió forint értékű fát vittek el. A tavalyi hárommilliós kárból több mint félmillió forint jutott a Kecskemét környéki erdőkre, de jelentősebb lopások történtek Kunbaracson, Bugacon, Kerekegyházán és Kunpeszéren is. A KEFAG Zrt. egyébként több módon is igyekszik védeni az erdőket.

Rendszeresen járőröznek a kollégáink a rendőrkapitányságok munkatársaival az erdőterületeken. Nagyon jó a kapcsolat a polgárőrökkel, a vadászokkal, a vállalkozóinkkal. Próbálunk még különböző védelmi eszközöket, berendezéseket elhelyezni, ilyenek például a fizikai védelemként felépített sorompók. Hozzájárultak az illegális kitermelés csökkenéséhez a jogszabályi szigorítások, de a KEFAG Zrt. a számít a lakosságra is. Kérik, hogy aki falopást észlel, az jelezze a társaság, vagy a rendőrség, polgárőrség felé.

Forrás: Kecskeméti TV

Fotók: Kecskeméti TV, videó:Kecskeméti TV

Hírszerkesztő: Nagy László