"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Kormányhivatali főosztályokká alakultak a megyei erdészeti igazgatóságok

Kormányhivatali főosztályokká alakultak a megyei erdészeti igazgatóságok

Újabb feladatok kerülnek a kormányhivatalokhoz április 1-jétől, mivel a megyei és a járási hivatalokban összevonják a jelenleg önálló hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveket, illetve további államigazgatási szervektől vesznek át feladatokat.

A kormányhivatalok eddig ágazatonként elkülönülten, megyei és járási szinten működő, önálló feladat-és hatáskörrel bíró szakigazgatási szervekből (pl. munkaügyi központ, földhivatal, fogyasztóvédelmi felügyelőség, közlekedési felügyelőség, szociális és gyámhivatal), valamint a szintén önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező feladatokat ellátó törzshivatalból álltak.

Mától a szagigazgatási szervekből (a jelenlegi megyei igazgatóságokból, felügyelőségekből) kormányhivatali főosztályok, a járási szinten működőkből pedig osztályok lesznek. A kormányhivataloknál egy-egy főosztály több jelenlegi szakigazgatási szerv feladatát fogja ellátni, amellyel összefüggésben csökken a vezetői szintek száma. Az átalakítás célja az ügyek még gyorsabb elintézése, korábban ugyanis nem mindig lehetett tartani a 21 napos határidőt a szakhatósági eljárások miatt.

Az alábbi szakhatóságok integrálódnak a hivatalba:

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatósági Szerv,
Erdészeti Igazgatóság,
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság,
Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal,
Fogyasztóvédelmi Felügyelőség,
Földhivatal,
Földművelésügyi Igazgatóság,
Igazságügyi Szolgálat, Közlekedési Felügyelőség,
Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság,
Munkaügyi Központ,
Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv,
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság,
Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság,
Szociális és Gyámhivatal,
Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv.

Az integráció keretében elsősorban a hatósági típusú államigazgatási feladatok kerülnek a kormányhivatalokba. Összesen mintegy 2100 munkatárs kerül át a kormányhivatalhoz, ahova a szakigazgatási szervek szakmai irányítása is tartozni fog. „Az ágazati miniszterek a tervek szerint ezentúl a kormánymegbízottat és a járási hivatalvezetőt utasíthatják. A szakigazgatási szervek pedig az ottani irányítási rendszer részei lesznek. Ezzel megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami így egyszerűbb, gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé” – fejtette ki korábban rádiónkban Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.

A változások eredményeképp nő a kormányhivataloknál elintézhető ügyek száma. Az azokkal kapcsolatos kérelmek pedig leadhatóak a járási hivataloknál, a kormányhivataloknál, a kormányablakoknál és a települési ügysegédeknél is, aminek köszönhetően az ügyfelek egyes ügyeket, amiket addig csak a megyeszékhelyen intézhettek, a jövőben már a lakóhelyükhöz közel is elindíthatják.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Fotók: kormany.hu

Hírszerkesztő: Nagy László