"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Készülnek a tíz évre szóló körzeti erdőtervek

Készülnek a tíz évre szóló körzeti erdőtervek

Idén is folytatódik az az óriási munka, amellyel felmérik hazánk teljes erdőterületét. Ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága koordinálja, a munkát a megyei kormányhivatalok Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályai végzik.

Magyarországon 2015-ben 15 körzetben, 399 településen, mintegy 211000 hektáron folynak felvételezések. A Rádió7 három erdőmérnököt kísért el, akik Biharugra-Zsadámy-Mezőgyán térségében felvételeztek, ahol olyan erdőkkel is találkoztak, amelyet még gróf Tisza István miniszterelnök jó barátja, erdésze, híres ornitológus, Müller Géza telepített.

Most készülnek a 10 éves erdészeti üzemtervek, országosan mekkora munkát jelent ez a NÉBIH és a megyei kormányhivatalok erdészeti szakembereinek? Mekkora területről van szó?

A tíz évre szóló körzeti erdőtervek készülnek: jelenleg a 2015. évre ütemezett tervezés terepi munkái zajlanak, mely összesen 15 erdőtervezési körzet 399 település 211 ezer hektár erdőterületét érintik. A terepi felvételeket a megyei kormányhivatalok Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályainak erdőtervező kollégái végzik. Egy főre átlagosan mintegy 2500-3000 hektár erdőterület jut. Külön ki kell emelni, hogy az idei tervezés mintegy 63 700 hektár Natura 2000 területet is érint, mely területekre az EU-s előírásokkal összhangban körzetenként elővizsgálati tanulmányt is kell készíteni, ami a jelentős terepi feladatok mellett nagy kihívást jelent az erdőtervezőknek. A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága a szakmai koordinációt és ellenőrzést végzi, valamint biztosítja az Erdészeti Szakigazgatási Információs Rendszer (ESZIR) működési feltételeit. A terepi munkával párhuzamosan most kezdődtek a 2016. évre ütemezett erdőtervezési körzetek előzetes tárgyalásai is.

Milyen erdőket keresnek fel a tervezők?

A tervező kollégák az Országos Erdőállomány Adattárban (továbbiakban: Adattár) nyilvántartott erdőterületeket keresik fel, melyről az erdőtervrendelet megjelenését követően hirdetményi úton a lakosságot is tájékoztatjuk.

Mi történik abban az esetben, ha olyan művelésre alkalmatlan, vagy más okból állandó mezőgazdasági művelés hiánya miatt önerdősülést találnak az erdészek, amelyek nem szerepelnek a nyilvántartásban?

Az Adatárban nem szereplő erdő terepi fellelésekor az erdészeti hatóság képviselője az erdőleírás szabályai szerint a területről leírólapot tölt ki, az erdőrészlet adataival és rögzíti a szükséges térképészeti adatokat.

Az erdészeti hatóságnak a nyilvántartásba vétel előtt meg kell vizsgálnia, hogy indokolt-e elrendelni a talált önerdősülés felszámolását.  Az alábbi esetekben kell az erdészeti hatóságnak elrendelnie a teljes vagy részleges felszámolást:

  • a talált erdő faállománya a termőhelyre vagy a környező erdőkre káros hatással van, vagy növekedése nyomán előre láthatóan káros hatással lesz,
  • illetve fennmaradása jogszabályba ütközik.

Amennyiben a felszámolást nem kell elrendelni, a hatóság a talált erdőt felveszi az Adattárba, ebben az esetben a döntés a nyilvántartásba való bejegyzés napján jogerőre emelkedik. Abban az esetben, ha az erdészeti hatóság a talált erdőről az Adattárban a bejegyzést 8 napon belül megteszi, az ügyfeleket az eljárás megindításáról nem értesíti.

Ingatlanügyi változást okozó adattári bejegyzés esetén az erdészeti hatóság az Adatárból kiállított szemle vagy teljes másolattal megkeresi a területileg illetékes ingatlanügyi hatóságot. Ilyenkor nem értesítik az ügyfelet az Adattárba történt bejegyzésről, mert az ingatlanügyi hatóság az eljárása során ezt mindenképpen megteszi. Az ügyfél jogai így nem sérülnek.

A talált erdők Adattárba történő felvétele két fajta ingatlanügyi változást okozhat:

  • az érintett földrészletre vagy annak részére „Az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület” jogi jelleg kerül feljegyzésre,
  • a földrészlet vagy alrészlet művelési ága változik meg.

Amennyiben az Adattárba történő bejegyzés ingatlanügyi változást nem okoz, akkor az erdészeti hatóságnak értesítenie kell az ügyfeleket nyilvántartásba vételről az Adatárból kiállított szemle vagy teljes másolat megküldésével.

Önerdősülés nyilvántartásba vételénél önálló határozat nem készül, az ügyfél vagy az erdészeti hatóság tájékoztatása, vagy – ingatlanügyi változást okozó önerdősülés esetén – az ingatlanügyi hatóság döntése alapján szerez tudomást a bejegyzésről. Az ügyfél (az ingatlan tulajdonosa, dologi jogi jogosultja vagy más ügyfélnek minősülő személy) jogorvoslati kérelmének benyújtására nyitva álló határidő akkor kezdődik, amikor a bejegyzés tudomására jut, mivel az ügyfél csak ekkor tudja vitatni az erdészeti hatóság döntését, miszerint az adott terület erdőnek minősül. A nyilvántartásba vétel az erdészeti hatóság ellen indított közigazgatási perben támadható meg. Ebben az esetben a felperes ügyfélnek azt kell bizonyítania, hogy az érintett földrészlet a felvételkor nem minősült erdőnek.

Hogyan lehet erdővé minősíteni, milyen lehetőségek vannak a gazdálkodóknak? Lehet-e európai uniós forrásokat lehívni?

Az erdő tulajdonosa az erdészeti hatóságnál kérelmezheti a terület erdőként történő nyilvántartását, amennyiben az önerdősülés az erdő kritériumának egyébként megfelel (főszabályként: 50%-nál nagyobb záródású, átlagosan 2 métert meghaladó erdei fafajokból álló faállománnyal borított terület). Önerdősülés nyilvántartásba vételéért támogatást lehívni jelenleg nem lehet.

Erdőtelepítésre viszont létezik támogatási lehetőség: A 2007-2013 közötti költségvetési időszakban a gazdálkodóknak az EMVA-ból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII.17.) FVM rendelet alapján volt lehetőségük támogatási kérelmet és ehhez kapcsolódó kifizetési igényt benyújtaniuk. A költségvetési időszak lezárultával 2014. és a 2015. évben azonban már csak a korábbi években jóváhagyott támogatási kérelmekhez kapcsolódó kifizetési kérelmet lehetett benyújtani. (Az NVT Mezőgazdasági Területek első erdősítése (132/2004. (IX.11.) FVM rendelet) jogcímhez kapcsolódóan a 2008. évtől már csak kifizetési kérelmet lehetett benyújtani.) Az új költségvetési időszak terhére a 2015. évben támogatás, illetve forrás lehívására még nem volt lehetőség.

Hol lehet megnézni, van-e arra lehetőség, hogy műholdas felvételeken megkeressük saját ingatlanjainkat, hogy azok szerepelnek-e a nyilvántartásban?

Azt, hogy melyik település környékén melyik Kormányhivatal illetékes, legegyszerűbben a NÉBIH honlapján deríthetjük ki, a https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/altalanos_informaciok/igazgatosag_valaszto linken. Itt akár az adott település erdőterületein illetékes erdőfelügyelő nevét, ügyfélfogadási idejét, és elérésének adatait is lekérdezhetjük a település nevének beírásával.

Forrás: promenad.hu

Szerző: Szilágyi-Bay Péter, Megyeri József

Fotók: promenad.hu

Hírszerkesztő: Nagy László