"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ökoközponttá alakult a sásvölgyi Erdő Háza

Ökoközponttá alakult a sásvölgyi Erdő Háza

Országosan egyedülálló ökoközponttá vált a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájának szálláshelye és oktatóbázisa. A 83 millió forintból megújult létesítményt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter adta át május 9-én a Baranya megyei Bakonyán.

A Hetvehely felől megközelíthető Erdő Háza a 79 millió forint európai uniós pályázati támogatást élvező beruházásnak köszönhetően mostantól maga állítja elő a működéséhez szükséges villanyáramot és a meleg vizet, üzemeltetését szürkevízhasznosító-rendszer és gyökérzónás szennyvíztisztító teszi környezetbaráttá.

Németh Lászlóné azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések fontosak ahhoz, hogy a gyermekeket a természet szeretetére, az egészséges életmódra neveljük, a felnőtteket pedig visszaszoktassuk a természetjárásra. A miniszter emlékeztetett: a kormányzat annak érdekében, hogy gyermekeink értékvédő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett felnőtté váljanak, programot indított turistaházak, turistautak, erdei iskolák felújításáért. E döntés eredményeként az elmúlt négy évben 4 új erdei iskola épült fel, 13 megújult, így ma már 32 ilyen létesítmény áll a diákok rendelkezésére, melyeket összesen 66 ezren kerestek fel az elmúlt időszakban. A kiránduló családokat idén 15 felújított turistaház várja.

Németh Lászlóné elmondta, az állami erdészetek 2011 óta 4 milliárd forintot költöttek több mint 140 közjóléti beruházásra. Ezek tanösvényeket éppúgy érintettek, mint kilátóhelyeket, pihenőhelyeket, múzeumokat, vagy vadasparkokat. Emellett sor került több mint félezer kilométer turistaút, erdei sétaút kijelölésére, felújítására. A miniszter szavai szerint e törekvéseknek már érezhető a hatása: emelkedik a túrázók száma, s 2010 óta megnégyszereződött a kisvasutak forgalma.

Németh Lászlóné szólt arról, hogy megkezdődött a www.erdeiszallas.hu honlap tesztüzeme. A portált azért hozták létre, hogy mindenki számára könnyen és gyorsan elérhetővé váljanak a turistaházakkal kapcsolatos információk. “Remélem, a megújult létesítmények családokat, tanárokat, diákokat ösztönöznek arra, hogy itthon, a magyar tájakon keressenek kikapcsolódást, feltöltődést, és elmondhassuk: új korszaka kezdődik a hazai természetjárásnak” - fogalmazott a tárcavezető.

Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Erdő Háza 4 évvel ezelőtt létesült azért, hogy a 18 éves, minősített árpádtetői Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola többnapos bentlakásos programokkal is lehetőséget nyújtson a természetben tanulásra, önálló felfedezésekkel megfigyelésekkel az ismeretek bővítésére. A mostani beruházással a létesítmény bővült, akadálymentessé vált, benne központifűtés-rendszert, udvarán úgynevezett komposzt WC-ket, a madármegfigyeléseknél előnyös lombházat, s egy kemencét is építettek. Az újonnan vásárolt terepi megfigyelési és mérőeszközök hatékonyabbá teszik az oktatást, a 37 kerékpár pedig megkönnyíti a térség látványosságainak elérését.

Forrás: MTI, Mecsekerdő Zrt.

Fotók: Mecsekerdő Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László