"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Megérkezett az idei első fekete gólya a Gemenci erdőbe

Megérkezett az idei első fekete gólya a Gemenci erdőbe

Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, így bárki nyomon követheti interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét. Idén – ahogy az elmúlt két évben is – hamarabb jelentek meg az általában március közepén érkező fekete gólyák. Hazánkban a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkelnek kora tavasztól késő őszig. A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján a madarat, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013-óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 km távolságra fészkel.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar.

Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban, Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya. A Gemenc Zrt. fontosnak tartja, hogy korszerű technológiát vegyen igénybe mindennapi munkája során, illetve kötelességének érzi a természetvédelmen alapuló szemléletformálást is. Az Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi munkájában jelentős gyakorlati segítséget nyújt a webkamerával dokumentált fekete gólyapár megfigyelése.

WEBKAMERA: http://gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/  

Forrás: Gemenc Zrt.

Fotók: Gemenc Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László