"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Megtisztították a bálványfától a Kisalföldi Erdőgazdaság területét

Megtisztították a bálványfától a Kisalföldi Erdőgazdaság területét

Megakadályozták a bálványfa terjedését a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG Zrt.) területén. A Széchenyi 2020 program százszázalékos támogatásával 134 millió forintból 684 hektárnyi területet kezeltek – hangzott el a projekt záróünnepségén Győrben.

Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára beszédében azt mondta, hogy a világméretű kihívások korát éljük, amelyben az egyik legfontosabb feladat életkörülményeink és a természet védelme. Hozzátette: ehhez tenni kell az olyan veszélyeztető tényezők ellen, mint amilyen a bálványfa, amely igénytelensége miatt gyorsan elterjedt Magyarországon. Azon túl, hogy ahol megjelenik, kiszorítja az őshonos növényeket, még jótékony hatással sincs a gazdaságra, mert csekély fűtőértéke miatt tűzifaként sem hasznosítható jól – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Ugron Ákos Gábor elmondta, hogy Magyarországon több helyen, többféle módszerrel is próbálkoztak, hogy megakadályozzák a bálványfa terjedését, például a Pilisi Parkerdőben. Úgy fogalmazott, hogy a projektek elsődleges célja, hogy megtalálják a legjobb módszert a fafaj terjedésének megakadályozására úgy, hogy közben közvetlen környezete ne károsodjon.

Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a 2013 októberében kezdődött projekt során a vegyszeres kezelés bizonyult a leghatékonyabb módszernek, amelyet háromféle módon, ecseteléssel és injektálással, valamint ezek kombinációjával végeztek. Mechanikus irtást csak a 80-100 százalékos fertőzöttségű területeken használtak, amely a beavatkozási terület 22 százaléka volt. A vezérigazgató hozzátette: az elsődlegesen felmért fertőzöttségi szint a kezelt területen mára a nullához közelít. A KAEG további feladata, hogy a következő öt évben saját forrásból ezt az állapotot fenntartsa.

A bálványfa a bálványfafélék családjába tartozik, Kínából és Koreából származik. 1750 körül Pierre d’Incarville francia jezsuita szerzetes közvetítésével jutott Európába. Magassága elérheti a 25 métert. Egyenes törzsű, kérge sima, szürkés, hajtásai vastagok, leveleinek hossza elérheti a hatvan centimétert. Agresszív, gyorsan terjedő fafaj, amelynek mérgező a gyökérzete, a kérge és levele is, emiatt nem károsítják sem az emlősök, sem a rovarok, sem a gombák.

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda

Fotók: Greguss László Géza, KAEG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László