"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A mi erdőnk bűbájos lakói

A mi erdőnk bűbájos lakói

2015. január 14-én a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Interaktív Természetismereti Tudástárában nyílt meg „A mi erdőnk bűbájos lakói”  című fotókiállítás. A kiállításon Marozsán Zoltán, a Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium szakoktatója által az ásotthalmi erdőkben készített képeket nézhettük meg.

Marozsán Zoltán évek óta készíti a közvetlen környezetünk, az ásotthalmi erdők élővilágának képeit, amelyet nemcsak a mindennapok oktató-nevelő munkájához adnak segítséget, hanem mindannyiunkat gyönyörködtetnek. A kiállítás megnyitóján a fotós, Marozsán Zoltán gondolatai hangzottak el.

"Méltán lehetünk büszkék arra mi ásotthalmiak, hogy megyénk legerdősültebb településén élünk. Ásotthalom közigazgatási területének több mint fele erdő. Nincs szükség különösebb biológiai végzettségre ahhoz, hogy az embert megérintse a környezetünk szépsége. Mindig is közel álltunk hozzá, hiszen bele születtünk, mi magunk is része vagyunk annak a nagy életközösségnek, melyet természetnek hívnak. Szerencsére ismét kezdjük felfedezni azokat a „csodákat”, melyek körülvesznek minket, évezredeken keresztül jól működtek, segítették, átszőtték elődeink életét. Igaz, az ember türelmetlen, folyamatos sebességváltása már-már „mókuskerék effektussá” válik. Szervezetünk állandóan jelez, lassítást követel. Ha hallgatunk rá, egyszerre kitágul a világ, ha nem, egyre szűkebb lesz életterünk. És itt van egy pont, amikor érdemes megállni egy percre. Megállni és megcsodálni, milyen sokféle szépség él körülöttünk. Bízom benne, hogy ez a kiállítás is egy ilyen pont a látogató számára. Megáll egy percre, akár többre is és kizökken a hétköznapi csalódások útvesztőjéből.

Barangolásaim során tapasztaltam, hogy a mi erdeink, rétjeink csodálatos fajgazdagsággal büszkélkedhetnek. A szikes pusztáktól a sívó homokon át a lombos-, fenyő-, vegyeserdőkön keresztül egészen a vizes élőhelyekig, mindenféle terület előfordul Ásotthalom környékén. A biológiai sokféleség így hatványozódik. Csak néhány általam feldolgozott adat- természetesen a teljesség igénye nélkül. Több mint 350 növény-, 200 gomba-, 200 lepkefaj került utamba, emlősökről, madarakról, hüllőkről, kétéltűekről és egyéb rovarokról nem is beszélve, melyek feltérképezése ugyancsak nagy izgalmakat rejtenek.

Ha vigyázunk rá, az utókornak ezek a képek nem fognak jelenteni semmit, mert lesz módjuk modernebb technikával szebbeket készíteni. Ha mi vigyázunk rá- unokáink is látni fogják a mi erdőnk bűbájos lakóit!"

A kiállítás támogatói az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány, a Csiszér-Gép Kft, a DALERD Zrt, a Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért, a Szarvas-Bódy fotó és Ásotthalom Község Önkormányzata voltak.

A kiállítás már látható volt az ásotthalmi Művelődési Házban is még tavaly ősszel az Erdők hete program nyitó rendezvényeként. Terveink szerint még több helyre szeretnénk az ásotthalmi természeti értékeinket bemutató kiállítást eljuttatni.

Forrás: Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány, Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium

Szerző: Andrésiné dr. Ambrus Ildikó

Fotók: Marozsán Zoltán

Hírszerkesztő: Nagy László