"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Hazai Erdész műsorajánló

Hazai Erdész műsorajánló

Dr. Fazekas Sándor miniszter kitüntetéseket adományozott Szent István ünnepe alkalmából

Magyarország Európa és a kereszténység védőbástyája ma is, ahogy történelmünk során számtalanszor – mondta Fazekas Sándor a Földművelésügyi Minisztérium Szent István Napja alkalmából szervezett kitüntetési ünnepségén. A földművelésügyi miniszter az új kenyér ünnepét méltatva a magyar gazdák munkájának értékéről és jelentőségéről is beszélt. Az agrártárca rendezvényén a miniszter hangsúlyozta: országunk érdeke az, hogy hagyományainkat megőrizve elkészített, természetes, minőségi, egészséges élelmiszerek kerüljenek az asztalunkra. E törekvéssel összhangban a tárca hamarosan társadalmi és szakmai vitára bocsájtja a nemzeti élelmiszerprogramot, amely a magyar vidék jövőjének biztos alapja lehet.

Az Erdő tálalva – Egésznapos Gasztrotúra a Gerecse szívében

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a Süttői Erdészeténél augusztus 6-án erdei túrával egybekötött gasztronómiai rendezvényt tartott. A túra során az érdeklődők különféle állomáshelyekkel találkozhattak, amik a pástétom; pácolt, füstölt vadhús; kolbász; szalámi; hecsedli és a vadsült; gomba; vadon termő gyümölcsök és főétel nevet kapták. Ezeken az állomáshelyeken a kirándulók kis kóstoló falatkákkal ízelítőt kaphattak a vadból és erdei melléktermékekből készíthető ételekből. A túra végén a szervezők az Alsóvadácsi Vadászházban mindenkit vendégül láttak egy tál vadétellel.

Kárpátaljai gyerekek a NEFAG Zrt.-nél

A tavalyi év nagy sikerén felbuzdulva a NEFAG Zrt. idén is vendégül látta a kárpátaljai gyerekeket az Erdei Művelődés Háza Erdei Iskolában és a Bagolyvár Vadaspark területén. A gyerekek egy hetet töltöttek a társaságnál és ismét életre szóló élménnyel gazdagodtak. A NEFAG Zrt. minden évben szeretne határon túli gyermekeket táboroztatni és törekszik arra, hogy amennyiben ez lehetséges, mindig más országból érkező gyermeket tudjon fogadni.

A KASZÓ-LIFE pályázat keretében megvalósult Erdőkerülő tanösvény avatótúra

A KASZÓ Zrt. és az NAIK Erdészeti Tudományos Intézet által közösen elnyert, 75%-os támogatottságú, összesen 1,34 millió eurós pályázat 2013. szeptember 1-vel indult. A LIFE12 NAT/HU/000593 számú projekt főleg vizes élőhelyek megőrzését célozza meg, de fontos feladatot szán a tájékoztatásnak, ismeretterjesztésnek is, ezért a pályázat keretén belül kialakításra került az Erdőkerülő tanösvény, aminek avatótúrája 2016. július 28-án került megrendezésre.

Határon túli gyerekek közös táboroztatása a NEFAG Zrt. és a KEFAG Zrt. jóvoltából

Kárpátaljai és gyergyószentmiklósi gyerekek találkoztak a NEFAG Zrt. és a KEFAG Zrt. jóvoltából. A két szomszédos erdőgazdasághoz érkezett gyerekek Kecskemét mellett, Hetényegyházán, a KEFAG Zrt. tulajdonában és kezelésében lévő Vackor Vár Erdei iskolában találkoztak. „A táboroztatás mindig egy feszültséggel teli, izgalmas érzés, hogy ránk bízzák a szülők a gyerekeket és itt vannak több napon át. Anyaként az ember tudja, hogy a gyerekek igazából semmi mást nem igényelnek, csak figyelmet és szeretetet, amit tőlünk itt maximálisan megkapnak. Mindenkinek azt tudom csak javasolni, hogy egy, de minimum két napra látogassanak el e két alföldi erdőgazdasághoz. ” – Makra Zsuzsa, PR vezető, pedagógus, KEFAG Zrt.

A magazinműsort augusztus 28-án, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

Forrás: Hazai Erdész

Fotók: videó:Hazai Erdész

Hírszerkesztő: Nagy László