"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nagyszabású fásítási program Nyíregyházán

Nagyszabású fásítási program Nyíregyházán

Közös faültetéssel hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium által elindított országos-, illetve a Nyíregyházán folyó városi fásítási programra Nagy István agrárminiszter és dr. Kovács Ferenc polgármester a megyeszékhely belvárosában, múlt héten csütörtökön.

Az agrárminiszter kijelentette, a kormány számára fontos, hogy országszerte minőségi erdőket tartsanak fenn és tiszta levegőjű, élhető környezetet biztosítsanak minden magyar számára. Nagy István kiemelte, hogy a magyarországi erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg. A már meglévő 2 millió hektárnyi erdő fenntartása és egészségének megóvása mellett az erdőgazdálkodás feladata ennek a szénmegkötő kapacitásnak a növelése.

Emlékeztetett, hogy az országos fásítási program érdekében növelték az erdősítések támogatását: egy hektár új erdő telepítéséhez fafajtól függően 8.600-15.000 euróra pályázhatnak a gazdák és az önkormányzatok. A tervek szerint az Agrárminisztérium országos fásítási mintaprogramot indít az állami erdőgazdaságok, az önkormányzatok bevonásával, ami érinti a barnamezős fejlesztési területeket és a honvédségi használatra feleslegessé nyilvánított területeket is.

Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy az országos fásítási programban kiemelt figyelmet kap a városi erdőgazdálkodás. A településeken az útfásítás, a védő erdősávok létesítése egyaránt megoldást jelent arra a problémára, hogy a városokban korlátozott mértékben állnak rendelkezésre fásításra alkalmas területek. Az Agrárminisztérium célja, hogy minél több fiatalt szólítson meg, és vonjon be az országos fásítási programba, amellyel szeretnék elérni, hogy az erdők által borított területek aránya 5 százalékkal növekedjen Magyarországon.

Dr. Kovács Ferenc hozzátette, nemrégiben több mint 900 fát és csaknem 5 ezer cserjét ültettek el városszerte. A nyíregyházi fásítási program a helyi állami erdőket kezelő erdőgazdaság, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. segítségével valósult meg- mondta el a polgármester.

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotók: Pelsőczy Csaba/AM

Hírszerkesztő: Nagy László